Edmund Veesenmayer 1943-as jelentése Magyarországról
Magyarország német megszállása: az előzmények/2. rész
1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarország területét. Bár Horthy a helyén maradt, és új kormányt nevezett ki Sztójay Döme vezetésével, a valós hatalmat nem ők, hanem a teljhatalmú birodalmi megbízott, az SS-Brigadführer diplomata és kém Edmund Veesenmayer képviselte, aki nem kevesebb feladatot kapott Hitlertől,mint hogy Magyarország erőforrásait szolgálja ki a Nagynémet Birodalomnak. De miért pont ő kapta ezt a megbízatást, és milyen jelentést tett 1943. decemberében Adolf Hitlernek Magyarország állapotáról? Ebben a bejegyzésben erről lesz szó. Tartsatok velem!
Veesenmayer az ún. nevezett Wilhelmstrasse-peren. 20 évre ítélték, végül 1954-ben szabadlábra helyezték, majd üzleti pályafutásba kezdett, és tehetős üzletemberként vonult nyugdíjba.
Edmund Veesenmayer 1904. november 12-én látta meg a napvilágot a bajorországi Bad Kissingen városában. 1923 és 1926 között politológiát hallgatott Münchenben, ahol 1928-ban politológia doktorátust szerzett. Ezek az egyetemi évek nagyon meghatározóak voltak a fiatal életében. Ekkor találkozott és ismerkedett meg Wilhelm Kepplerrel, aki már 1927 óta az NSDAP tagja volt, és a párton belül elsősorban gazdasági, gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Keppler 1933-ban mandátumot szerzett a német törvényhozásba, aminek épületét pár nappal a választások előtt gyújtottak fel, mai napig ismeretlen okokból. Hitler ezután magához ragadta a hatalmat, és 1934. augusztusában Hindenburg elnök halála után hivatalosan is ő lett az ország Führerje. Keppler 1933-ban belépett az SS kötelékébe is, és karrierje eltartott egészen 1945-ig. Keppler számos gazdasági, valamint gazdaságdiplomáciai feladatot hajtott végre, mindezeket 1942-től már SS-oberggruppenführeri rendfokozatban. 1938-tól Keppler különleges megbízatású államtitkár lett a német külügyminisztériumban.
Veesenmayer mentora: Wilhelm Keppler
Így került Veesenmayer is Wilhelmstrasszéra, ahol követi rangot kapott. Maga Edmund 1932. februárjában lépett be a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba, majd az SS kötelékébe is csatlakozott az 1936-os esztendőben. 1937-ben belecsöppent a nemzetközi politika folyamataiba, hiszen részt vett az ez évi osztrák-német tárgyalásokon Konstantin von Neurath birodalmi külügyminiszter oldalán. Ezután többször is megfordult Ausztriában, ahol az Anschluss előkészítését segítette. Ezért a munkájáért 1938. márciusában előléptették SS-Standartenführerré. Karrierje következő állomása Csehszlovákia volt, ahol előbb preferálta, majd gyakorlatban is segítette a Szlovák bábállam létrehozását 1939. márciusában. Ő tett javaslatot Josef Tiso kinevezésére is. Két héttel Lengyelország megtámadása előtt már Danzigban találta az élet, hol különböző intézkedésekkel foglalkozott, amelynek céljai a feszültség fokozása volt Lengyelország és Németország között. Belépett magas befolyású üzleti körökbe, ahol sok előkelő barátot szerzett. Foglalkozott az ír kérdéssel is, vagyis, hogy a britek ellen Írország, illetve az IRA milyen módon lehetne felhasználható. Útja 1940-ben vezetett először Közép-Európába és a Balkánra; ekkor Bécsben, Pozsonyban, Budapesten, Belgrádban, Athénben, Szófiában és Bukarestben fordult meg. A Német Birodalom Külügyminisztériumának gazdasági szakértőjeként mérte fel a kelet- és közép-kelet-európai gazdasági és politikai állapotokat.
1941. április 1-én, öt nappal a Jugoszlávia ellen indított német támadás előtt Ribbentrop Zágrábba küldte. Feladata szerint fel kellett mérnie, hogy milyen lehetőségei lennének egy független horvát állam létrehozásának. Munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy időben a német csapatok bevonulásával kikiáltották Horvátország elszakadását Jugoszláviától-megalakítva ezzel a horvát bábállamot. Egy ideig még Zágrábban maradt, ahol Siegfried Kasche SA-Obergruppenführernek, zágrábi követnek volt munkatársa. Fontos szerepe volt a szerb és a horvát zsidóság üldözésében, majd későbbi elpusztításában. 1941 szeptemberében Belgrádban, majd a megszállt Görögországban tevékenykedett.
A horvát bábállam vezetője, Ante Pavelić találkozása Adolf Hitlerrel
Ahogy az előző részben ismertettem a Kállay-kormány béketapogatózásokba kezdett az angolszász szövetségesekkel, erről pedig a német titkosszolgálat is pontosan tudott. Ezt a németek nem nézték tétlenül, hiszen nem engedhették meg maguknak, hogy Olaszország után egy másik fontos szövetséges államot elveszítsenek. 1943. szeptember 30-án a vezérkar beterjesztette a Margarethe I fedőnevű tervet, ami Magyarország megszállására vonatkozott. A haditerv készen állt, csak a végrehajtásának mikéntje, és időpontja volt még kérdés. Ekkor kapott újabb feladatot Veesenmayer: 1943 novemberében Budapestre küldték, hogy jelentést készítsen a magyar gazdasági és politikai viszonyokról, illetve mérje fel azt is, hogy katonai megszállás esetén a németek kikre számíthatnak és kikre nem. A jelentés belső információs céllal készült, nem kívánták publikussá tenni a németek. A 10 oldal terjedelmű jelentés 1943. december 14-én készült el. „A Führer nem kapitulál – volt 12 órán keresztül a Führer 1943. november 9-i nagy beszédének egyedüli hivatalos kommentárja. Ez tulajdonképpen mindent jellemez: csalódást, aljasságot, félelmet és hajlandóságot az árulásra.” Így kezdődött a nevezetes jelentés, ahol a későbbi teljhatalmú megbízott több kérdéskört is tárgyal. Hibáztatta Veesenmayer a magyar politika irányítóit, a hivatalban lévőket és a színfalak mögött tevékenykedőket egyaránt. Bírálta Magyarország hozzáállását az 1938-as Csehszlovák események kapcsán, amikor ugyanis Horthy nem fogadta el Hitler javaslatát, hogy a Magyar Királyi Hadsereg támadja meg az északi szomszédját, és bírálta azt is, hogy Magyarország csak a birodalom révén tudott gyarapodni békés úton. Egy kis történelmi elmélkedésbe is belekezd, kiemeli, hogy Magyarország mindig passzív rezisztenciával figyelte az elnyomó hatalmak működését az országban, és az összes szabadságharcát leverték a nemzetnek. Kiemeli, hogy Magyarországon jelentős a német kultúra, és megjegyzést tesz a magyarok általános pesszimizmusára.
Kirohanást intéz jelentésében a zsidók ellen, rájuk hárítja a felelősséget az országban tapasztalható defetista hangulatért és azért, hogy „széles körben szabotálják a közös háborús célokat". Nézete szerint a magyarok azért nyújtanak menedéket a zsidóknak, mert meggyőződésük, hogy ily módon mentesülnek a súlyos légitámadások alól, és a háború utáni időkre gondolva ekként vélik leginkább szolgálhatni a magyar érdekeket. Magyarországon Németországnak két fő ellenséggel kell számolnia: a zsidókkal és a velük rokoni kapcsolatban lévő arisztokratákkal. Veesenmayer megállapította, hogy Horthynak nagy a tekintélye, majd hozzátette, hogy bár „rossz befolyások" alatt áll, mégsem kell őt támadni, sőt a tervbe vett változásokat is vele együtt, nem pedig az ő ellenében vagy nélküle kell véghez vinni.
Jellemzi a jelentés mindazokat a politikusokat és katonai személyiségeket, akik Kállay utódaként számításba jöhetnek, elmondja róluk, mit tudnak és mit érnek, és azt a végkövetkeztetést vonja le, hogy a választékból a legjobb Imrédy és Bárdossy, kettőjük közül az egyik lenne a legjobb miniszterelnöknek. A kívánatos változásokra csak úgy kerülhet sor, ha a Harmadik Birodalom kikényszeríti azokat, s a Kállay-rendszer végének a kezdetét az jelentené, ha „egy német SS-hadosztály lenne a helyszínen és hathatós intézkedésekkel lépnének föl a zsidók ellen.
A jelentését 8 pontban foglalta össze:
1. A magyarországi fejlemények olyan pontra érkeztek, amely parancsolóan megköveteli a gyors és erélyes cselekvést.
2. Minthogy a magyar kérdés megoldása, ha az egyáltálán lehetséges, csak a kormányzóval együtt hajtható végre, ebből a szempontból is eljött az ideje, hogy megszüntessük Magyarország önállósodásának állapotát.
3. Magyarországot mint fontos közlekedési térséget és alkalmas gazdasági segédeszközt főleg mezőgazdasági szempontból, teljesen és egészében be lehet és be is kell illeszteni a birodalom hadigazdálkodásába.
4. A jelenlegi magyar kormánypolitika és propaganda olyan alakot öltött, amely a birodalom állandó, burkolt provokációját mutatja. Ha erre válaszunk elmarad, azt magyar és ellenséges részről is a gyengeség jelének tekintik, és az annak megfelelően hatna a ránk nézve egyébként hasznos elemekre is.
5. A megfelelő következményekkel járó aktív birodalmi politika semmilyen szempontból sem jelent veszélyt a birodalom bármiféle későbbi politikájára, mert Magyarország nemzetté válása még kezdeti állapotában van, és még évtizedekig tarthat, míg az érettség bizonyos fokát eléri.
6. Nem kell a velünk szövetséges magyar peremállamokat érintő bármilyen komoly természetű negatív kihatástól tartanunk, mert a bolsevista veszély túl fenyegetően függ az egész délkeleti térség felett.
7. Különféle okokból ütött az óra, hogy a zsidókérdéshez alaposan hozzányúljunk. Annak tisztázása előfeltétele, hogy Magyarországot beiktathassuk a birodalom harcába, melyet védelméért és létéért folytat.
8. A 3. sz. mellékletben gyakorlati javaslatok kerülnek kifejtésre azokról a lehetőségekről, miként lehetne a magyarországi mai helyzet megváltoztatását elérni, és milyen előfeltételek tűnnek szükségesnek Németország részéről esetleges nehézségek vagy későbbi visszaesések elkerülésére.
