Magyarország német megszállása: az előzmények/1. rész

Kállay Miklós külpolitikája

77 évvel ezelőtt, 1944. március 19-én vonultak be a Wehrmacht egységei Magyarország területére, és szállták meg hazánkat.  A megszállás következtében a Magyar Királyság a szuverenitását részben elvesztette, a politikai, és gazdasági élet, valamint a katonai kérdésekben közvetlenül a Harmadik Birodalom befolyása alá került. Eichmannék titkosrendőrsége beszivárgott hazánk területére és a magyarországi zsidóságra tragikus hónapok vártak. Bár Horthy a helyén maradt, Magyarország már nem volt ugyanaz az állam, mint 1944. március 19-én. De mégis mi vezetett ahhoz, hogy szövetségesünk katonai beavatkozást hajtott végre ellenünk, hogy így tartson minket a háborúban? Ebben a rövid irományban az egyik fontos tényezőről, Kállay Miklósról, és külpolitikájáról lesz szó. Tartsatok velem!

47322.jpg

 A Harmadik Birodalom 1941. június 22-én megindította támadását a Szovjetunió ellen. A németek akkor még nem kívánták Magyarország hadba lepését, és a magyar hadvezetés is megosztott volt a hadüzenet kérdésében. Ám egy esemény megváltoztatta a Horthy-korszak történetét: 1941. június 26-án, a déli órákban először szovjet vadászgépek géppuskával lőttek egy Kárpátalján közlekedő magyar gyorsvonatot, majd felségjelzés nélküli repülők bombákat dobtak Kassa belvárosára 13:08-kor.  A vezérkar mindkét akciót a szovjeteknek tulajdonította, és erről Horthyt is tájékoztatta.  Június 27-én délelőtt Bárdossy László a képviselőházban bejelentette: „Magyarország és a Szovjetunió között a hadiállapot beállott.”  

bardossy_idezet.png

Mai napig nem tudni, hogy ki volt az elkövető, és miért bombázta le a felvidéki magyar várost, de egy biztos: Magyarország sorsa akkor megfordult a történelemben. 1942 elejére Horthy bizalma megrendült Bárdossy László miniszterelnökben, amit egyrészt az okozott, hogy a kormány hadat üzent a két angolszász nagyhatalomnak, másrészt pedig sokkal szorosabbá vált a kapcsolatunk a hitleri Németországgal, ami az angolbarát Kormányzónak érthető okokból nem tetszett. 1942. márciusában Horthy lemondatta a kormányfőt, és helyére Bethlen István egy hűséges barátját, az angolbarát Kállay Miklóst nevezte ki a magyar végrehajtó hatalom élére. Kállay politikáját szokták „hintapolitikával” illetni, de a kifejezés téves: Kállay nem „hintázott” a két szövetségi tömb között (amit például helytelenül az iskolákban is tanítanak), hanem egy célja volt: lassan kihátrálni a német szövetségből, ezzel együtt a nyugati szövetségesekkel való megegyezés, illetve a semlegesség kivívása. Mondani sem kell, hogy ez a politika lehetetlen vállalkozás volt, és már a kezdetektől fogva halálra volt ítélve. Jól mutatja a helyzetét, az az elhíresült anekdota, miszerint egy barátja állítólag a következőt mondta Kállaynak miniszterelnöki kinevezéséhez gratulálva: „Miklós, most nyeregben vagy”, amire annyit felelt csupán: „Igen, de nincs alattam ló.”

20130830-ii-vilaghaboru-miert-nem-tudtunk3.jpg

Kállay Miklós kormánya beiktatása napján, 1942. március 10-én. 

Kállay a kortársaihoz hasonlóan úgy vélte, és azt hangoztatta, hogy a világháború egy nagy világnézeti összecsapás, de nem úgy gondolta, hogy a nácizmus, és a kommunizmus között kell Magyarországnak választania, hanem a diktatúrák és a demokráciák között. Ezért a kormányfő folyamatosan azt hangoztatta, hogy Magyarország a bolsevizmussal szemben folytat háborút, ugyanakkor az angolszász hatalmak felé semmiféle ellenséges kijelentést nem tett. Kállay illúzióját a II. Világháború kiegyezéses békével történő véget érése táplálta, aminek igazából az Atlanti Charta óta nem volt igazi realitása. Kállay kormányzásának elején megpróbálta a németek gyanúját elaltatni. A miniszterelnök folyamatosan hangoztatta a bolsevizmus elleni háborúban való következetes fellépést, sőt antiszemita kijelentéseket is tett, és 1942-ben megalkotta a negyedik zsidótörvényt, amelyben a kormány eltörölte a zsidók ingatlanszerzési és tulajdonlási jogát, tovább folytatva a zsidók gazdasági pozícióinak felszámolását. Viszont ezek se vezettek eredményre, ugyanis a németek továbbra is bizalmatlanul figyelték a kormányfő tevékenységét. Politikájának legnagyobb hátráltatója viszont a német és a magyar gazdaság viszonya volt, hiszen a magyar gazdaság 1942-re már szinte kizárólag a némettől függött, sőt a németek Magyarországtól már egyre nagyobb áldozatvállalást követeltek, és a német katonai sikerek miatt egyelőre a hadügyi szálakat se lehetett elvágni a nagy német szomszédtól, így 1942 tavaszán a kormány nem tudta megakadályozni a tragikus sorsú második magyar hadsereg frontra szállítását.

kallay_idezet.png

Ám 1942 második felében és 1943 elején fordulat következett be a háború menetében, amely új szakaszt eredményezett Kállay külpolitikájában: a szövetségesek sikeresen partra szálltak Észak-Afrikában, a csendes-óceáni hadszíntéren véget ért Japán 6 hónapos őrjöngése, az Amerikai Egyesült Államok learathatta első sikereit a távol-keleti birodalommal szemben, és a keleti fronton elakadt a német előrenyomulás, amely a második magyar hadsereg számára a Don-kanyarban tragikus következményekkel járt. Kállay külpolitikáját ezek után már nem a kivárás, hanem az aktív cselekvés, és kapcsolatfelvétel jellemezte. De kivel is vettük fel a kapcsolatot? Kállay Miklós miniszterelnök és követői azt tűzték ki célul, hogy Magyarország a lehető legkevesebb sérüléssel kerüljön ki a háborúból, ráadásul – legfeljebb csekély módosításokkal – fönnmaradjon a fennálló társadalmi rend és a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett kormányzati berendezkedés, ezért az erősen antikommunista beállítottságú magyar kormány nem volt hajlandó tárgyalni a Szovjetunióval. Ezért a miniszterelnök az angol-amerikai szövetségesekkel igyekezett tárgyalásokba kezdeni. A tárgyalók fő célja az volt, hogy a háború után is megőrizzék a fennálló társadalmi rendet, az ország 1938-41-ben visszaszerzett területeit, és elkerüljék a szovjet megszállást. A kapcsolatfelvétel az angolokkal és az amerikaiakkal nem volt egyszerű, hiszen a hadiállapot beálltával a követségek működése és a szemben álló országok közötti minden hivatalos és magánjellegű kapcsolat megszűnt. A kapcsolatfelvétel egyedüli terepei a semleges országok fővárosai voltak: Lisszabonban, Stockholmban, Isztambulban, Bernben egy helyen működtek magyar, német, olasz, angol, amerikai, szovjet és más jelentős országok követségei. A közvetítői szerepet többnyire diplomaták, tisztviselők és tudósok látták el. Gellért Andor és Szegedy-Maszák Aladár Svédországban, Barcza György Svájcban, Szent-Györgyi Albert Törökországban próbálkozott. Téves az a nézet, amely szerint Szent-Györgyi Kállay megbízásából kezdett volna tárgyalásokba. Bár tevékenységéről tájékoztatta a miniszterelnököt, valójában a baloldali és demokrata ellenzéki körök megbízásából utazott Törökországba 1943 februárjában. Az első puhatolózó tárgyalások Lisszabonban és Stockholmban zajlottak 1943 első felében, ám ezek az egyeztetések a kapcsolatfelvétel szándékának kinyilvánításán kívül nem hoztak semmilyen eredményt. Az egyeztetésekre aztán a legmegfelelőbb helyszínnek Isztambul tűnt, ahol a kormánycsoport reményei szerint kevésbé voltak a németek szeme előtt. A puhatolózás segítésére 1943 májusában Ujváry Dezső személyében új konzult neveztek ki Isztambulba, aki az egyértelműen a németbarát vonalhoz tartozó Vörnle János ankarai magyar követet megkerülve közvetlenül a külügyminisztériumnak jelenthetett.

375px-quebec_conference_leaders_svg.png

A tárgyalópartnerek: Winston Churchill, és Franklin D. Roosevelt a quebeci konferencián

Ezzel párhuzamosan Kállay elérte, hogy Magyarországnak ne kelljen több harcoló alakulatot küldenie a keleti frontra, és a kint lévők csak megszállási feladatokat lássanak el. Kállay másik nagy illúziója az volt, hogy bízott a szövetségesek balkáni partraszállásában, ami ha megvalósul akkor az angolszász hatalmak előbb érik el hazánk határát a Vörös Hadseregnél. Ha a hadi helyzetet 1943-ban megnézzük, akkor nyilvánvaló válik, hogy a szövetségesek részéről egy nyugat-európai partraszállás sokkal kézenfekvőbb lett volna, hiszen így harapófogóba tudták volna szorítani a Harmadik Birodalmat. Minderről 1943. első felében azonban még nem döntöttek a szövetségesek, sőt Churchillnek tetszett a balkáni partraszállás gondolata. Ezt azonban a szovjet érdekek keresztülhúzták, és 1943 májusában, és augusztusában döntés született a második front 1944-ben Franciaország területén történő megnyitásáról. A balkáni partraszállás reménye, no meg az 1943 nyarán történő olasz események gyorsították fel a magyar kormány és a nyugati szövetségesek közötti tárgyalások menetét. 1943 augusztusában, Horthy Miklós jelenlétében döntés született arról, hogy Magyarország különbékét kezdeményez az alábbi feltételekkel: nincs szovjet megszállás, elismerik Magyarország határait, és a szövetséges hatalmak elfogadják az esetleg szociáldemokratákkal kibővített kormányt. De felvetődhet a kérdés, hogy miért született meg ez a döntés, amikor a szövetségesek korábban egy franciaországi partraszállás mellett kötelezték el magukat? Nos az angol fél egészen egyszerűen ezeket a fejleményeket elhallgatta a kormány képviselőivel szemben, hiszen érdekükben állt, hogy megtévesszék Hitlert a magyarokkal folytatott tárgyalásokkal. Hiszen Hitler pontosan tudta, hogy a magyar kormány mi művel a háta mögött, hiszen a titkosszolgálata folyamatosan jelentett neki.  Kállay tehát lényegében egy eszköz volt a szövetségeseknek Hitler megtévesztésére. Kállay eközben egyre határozottabban lépett fel a németekkel szemben, a sajtóval szemben pedig elvárta, hogy ne támadja az angolszász hatalmakat. Még az említett olasz események előtt Hitler találkozóra hívta Horthyt 1943 áprilisában, amely rendkívül feszülten zajlott le. Hitler követelte a kormányzótól, hogy menessze miniszterelnökét, ő viszont ezt visszautasította. A találkozó után nagyon hűvössé vált a magyar-német viszony.

kleesheim.png

Horthy és Hitler a klessheimi találkozón, 1943. április 14. 

 

Kállay nem csak a nyugati szövetségesekkel, hanem Szlovákia és Olaszország között is támogatókat keresett külpolitikai célja eléréséhez. Mussolini kijózanította a magyar kormányfőt és ezt a kijelentést tette: „Különbékére gondolni sem lehet. Először is, a becsület nem engedi. Másodszor, Olaszország nem érne el vele semmit, helyzete nem lenne jobb, kilátásai sem kedvezőbbek, viszont az ország harctérré válnék. […] Egyébként a feltétlen megadás elvének kimondása el is zárta ennek lehetőségét.” Két hónappal később már a szövetségesek partra szállták Szicíliában, és szeptemberben az olasz király elmozdította pozíciójáról Benito Mussolinit, és az új kormány egy fegyverszünetet kötött. Ezt követően adott Hitler utasítást a Margarethe I. fedőnevű haditerv elkészítésére, ami Magyarország német megszállását jelentette a terv végrehajtásakor, hiszen a Harmadik Birodalom nem engedhette meg, hogy egy újabb csatlósát elveszítse. 

benito_idezet_kallay.png

Az olasz kapituláció idején Veress László, a külügyminisztérium fiatal sajtófigyelő segédtitkára elvitte a különbéke tervezetét Isztambulba, hogy ott a nyugati szövetségesekkel megkösse az előzetes fegyverszünetet. Az angol követtel találkozott 1943. szeptember 9-én, és aláírták az okmányt. Az előzetes fegyverszüneti feltételeknek tekinthető okmány előírta a feltétel nélküli magyar kapituláció megfelelő időpontban, a brit csapatok Magyarországhoz érkezésekor történő bejelentését (addig is elfogadta az előzetes fegyverszüneti feltételek titokban tartását), a gazdasági és a katonai kapcsolatok fokozatos leépítését, majd megszakítását a németekkel, illetve tevékenységük zavarását és szabotálását, a magyar csapatok visszavonását a keleti hadszíntérről, a szövetséges légierő átrepülésének elősegítését a magyar légtéren, s az ellenállást egy esetleges német megszállási kísérletnek. Tartalmazta, hogy Magyarország adott időpontban a szövetségesek rendelkezésére bocsátja erőforrásait, közlekedési hálózatát és légi támaszpontjait. A magyar kormány a feltételeket október 10-én fogadta el, ám a dokumentum, mint ismert, soha nem lépett életbe, hiszen az a fent említett okok miatt teljes illúzió volt csupán. Mint később Ujváry Dezső, isztambuli konzul nyilatkozott: "Ott hibáztuk el, hogy nem néztünk elég gyakran a térképre". A német kormány is tisztában volt azzal, hogy a magyar kormány puhatolózó tárgyalásokba kezdett, noha a pontos megállapodást nem ismerték. A Kállay-kormány tehát elvesztette Hitler bizalmát, és feltartóztatatlanul sodródott hazánk a német megszállás felé. A kormányfő, és a kormányzó viszont egy újabb illúzióba rohant bele: elképzelhetetlennek tartották, hogy Németország megszállná a szövetségesét. E hamis illúzió ábrándja esélyt sem adott az önvédelem megszervezésére. Tehát amikor Horthy 1944. márciusában, a megszállás előestéjén Hitlerhez utazott, Magyarország teljesen ki volt szolgáltatva Hitler akaratának. 

ujvary_dezso.png

Kállay Miklós miniszterelnök 1944. első hónapjaiban egyre gyorsabban szűkülő mozgástér keretei között volt kénytelen manőverezni. Az eredeti célkitűzés, amely szerint az angolok és az amerikaiak előtt tegye le a fegyvert Magyarország, egyre inkább világossá vált, hogy csupán illúzió, hiszen mind reménytelenebbé vált, hogy a nyugati szövetségesek érjék el előbb az országhatárt. A szovjet csapatok viszont dinamikusan törtek előre a keleti fronton, így egyre biztosabbá vált, hogy ők fognak előbb ideérni. Az antikommunista kormány viszont továbbra sem volt hajlandó a Szovjetunióval tárgyalni. Kállay még próbálta menteni a menthetőt. Az 1944 év elején meginduló szovjet offenzíva azzal fenyegette a Magyar Királyságot, hogy hamarosan elérik a Kárpátok előterét. Ezért a miniszterelnök azt próbálta elérni, a magyar hadsereget vonják vissza a Kárpátok vonalához, és ott védelemre rendezkedjen be. Az elképzelés szerint a magyar csapatok ettől kezdve nem folytattak volna támadó hadműveleteket, csupán a határ védelmére rendezkedtek volna be. A magyar csapatok visszavonásába azonban a németek nem egyeztek bele, ráadásul az elképzelést Nyugaton meglehetősen irreálisnak gondolták. Eközben a nyugati hatalmak körében is megváltozott Magyarország megítélése. Eleinte ők is úgy gondolták, hogy Kállay politikája kedvező, és jó ha Magyarország el tudja kerülni a német megszállást, azonban a normandiai partraszállást megelőző hónapokban igyekezték az előkészületekről elterelni Németország figyelmét, és ezért tovább híresztelték a balkáni partraszállás gondolatát, hogy jelentősebb német erőket kössenek le ezen térségekben. Ilyen szempontokból előnyösnek tűnt a nyugati szövetségeseknek Magyarország német megszállása, hiszen egy ilyen akció komoly katonai erőfeszítéseket kíván.  Magyarországot 1944. március 19-én végül megszállták a Wehrmacht egységei, Kállayt leváltották, majd Dachauba hurcolták. Végül ezt a fogságot túlélte, és 1967. január 14-én halt meg New Yorkban.

52010.jpg

Magyarország német megszállása, 1944. március 19. 

 

Kállay politikájáról az események fényében elmondható, hogy józan és megfontolt volt, viszont alapvetően folyamatosan hamis illúziókat kergetett. Jobban nem tudnám összefoglalni tevékenységét, mint ahogy ő azt emlékiratában tette: „Hogy mi lett a kétéves küzdelmem vége, azt látjuk. Borotvaélen balanszíroztam, de mindig a legjobb hiszemben és tiszta szándékkal. Nem volt kétkulacsos a politikám. Én mindig csak egyet néztem: nemzetem üdvét, és ezt az első perctől kezdve a nyugati demokráciák révén gondoltam elérhetőnek. Egy szörnyű helyzetben lévő nemzet lehetőségeit teljesen tisztán látva gondolkodtam és cselekedtem. Hogy habozó voltam? Hát ezért voltam az. Miért nem ugrottam ki; miért engedtem át országunkon a németeket; miért voltak zsidó munkaszolgálatosok; miért nem bővítettem erősebben balfelé a kormányomat stb. stb. –ezek és hasonló kérdések vonulnak végig működésem kritikáján. Válaszom: azért, hogy húzzam az időt; azért, hogy meg ne szálljanak a németek. Végül mégsem tudtam elkerülni a megszállást, de legalább megkíséreltem, és próbáltam megtalálni a menekülés útját. Az események tanúsága szerint nem volt rá lehetőségem, de az események viharos sodródásával szemben nem csak az én erőm bizonyult végesnek. De adhattam még két értékes esztendőt egy nemzetnek, egy népnek, és menedéket a német megszállás előtt egymilliónyi emberi életnek. Ez az én kormányfői tevékenységem mérlege.”

kallay_idlzet_vege.png

Források:

Joó András: Kállay Miklós (Rubicon 2017/5)
Kerepeszki Róbert: Elveszett illúziók (Rubicon 2017/5)
Olasz Lajos: Magyarország német megszállása (Rubicon 2014/3)
https://www.origo.hu/tudomany/20140115-margarethe-i-magyarorszag-megszallasa-hosszas-keszuletek-eloztek-meg-magyarorszag-nemet.html
https://www.origo.hu/tudomany/20130830-ii-vilaghaboru-magyarorszag-kiugras-tortenelem.html
Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam 1942-44