Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta párt alakult meg Magyarországon.  Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. Ebben a részben röviden ennek a pártnak a történetét fogom ismertetni. Tartsatok velem!

Böszörmény Zoltán, az első komolyabb magyar nemzetiszocialista mozgalom alapítója

Az 1920-as években sorra alakultak a leginkább külföldi mintákat másoló hazai fasiszta, nemzetiszocialista pártok. Az első ilyen mozgalom Mussolini hatalomra kerülésének évében, 1922-ben szervezedőtt Magyar Fascista Tábor néven, majd ugyanebben az évben megalakult a Magyar Fascista Hungarista Tábor nevű párt is. Szintén ebben az évben alakult az Országos Nemzeti Szocialista Párt, és a Nemzeti Szocialista Párt. A kreatív névválasztás a későbbiekben sem jellemezte ezeket a mozgalmakat. 1927-ben indult a magyar fasiszta pártalapítások második hulláma. Ekkor alakult a Magyar Fascista Munkások Pártja, majd 1928-ban a Magyar Fascista Párt, Bartha Albert vezetésével. Szemere Béla, a Fajvédő Párt egykori politikusa a párt feloszlatása után szervezte meg Magyar Nemzeti Függetlenség Revíziós Pártját, ami a fajvédelmet, és az olasz fasizmust ötvözte. Ezek a pártok teljesen jelentéktelen formációk voltak, hiszen nem tudtak szélesebb tömegeket megszólítani, és így ezek a politikai mozgalmak rövid életűnek is bizonyultak. Érdekes formáció volt a Magyar Nemzeti Párt, Budaváry László vezetésével, aki olasz mintára egyenruhát is rendszeresített a tagság körében, innen szerezte a „kékingesek” elnevezést. A párt 1927-ben alakult meg, majd 1932-ben feloszlatták a hatóságok. Az első részsikereket elérő nemzetiszocialista mozgalmat Böszörmény Zoltán szervezte meg Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt néven.  A párt alapítója Böszörmény Zoltán 1893. január 5-én született Budapesten egy elszegényedett dzsentri családba. Katonaként harcolt az első világháborúban, majd 1919-ben kezdett politikai pályafutásba, mivel elrettentette a vörös terror. Csatlakozott a kor egyik legfontosabb ellenforradalmi erőjéhez, a Magyar Országos Véderő Egylet-hez, ahol Prónay Pál tisztikülönítményének volt a tagja. Később újságíróként tevékenykedett, az Ébredő Magyarok Egyesületének lapjának, a Népnek volt a szerkesztője. Az Ébredő Magyarok Egyesülete az első világháború és a forradalmak utáni Magyarország legbefolyásosabb nacionalista társadalmi egyesülete volt, az 1920-as évek elején saját segédrendőri milíciákat, karhatalmi alakulatokat tartott fenn, és határozottan befolyásolta a pártpolitikát is. Vezetői közé tartozott a Rongyos Gárda egykori vezetője Prónay Pál, a későbbi Független Kisgazdapárt képviselője Eckhardt Tibor, Héjjas István, és a későbbi miniszterelnök Gömbös Gyula is. Böszörmény 1930-ban kezdett nemzetiszocialistaként politizálni és szinte teljes egészeben Adolf Hitlert utánozta mindenben. Akkoriban a radikális szervezetek iránt is megnőtt az igény a népesség körében, hiszen az 1929-es nagy gazdasági világválság itthon is komoly problémákat okozott. Pártja lényegében 1930-ban alakult meg Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt néven (gyakorlatban viszont a pártalapítás csak 1932. májusában történt meg) főbb programpontjait pedig Böszörményi 1930 októberében Nemzeti Szocialista Kiáltványban tette közzé, ami lényegében az NSDAP programjának magyar nyelvre lefordított változata volt, és „Nemzeti Szociálista” címen újságot indított.

Böszörmény lapja, a "Nemzeti Szociálista" címlapja

Elsősorban Adolf Hitler németországi sikerei inspirálták, hogy kibontsa a nemzetiszocializmus zászlaját Magyarországon. Ebből a szempontból programja nem volt más, mint a hitlerizmus magyar kópiája, megtűzdelve a magyar történelem romantikus toposzaival, és a politikailag alulképzett néptömegek nyelvén megszólaló propagandával. A nép nyomorúságának legfőbb okozójaként élesen támadta a zsidó uzsorát, és a liberalizmus, a demokratikus és szocialista mozgalmak szétzúzását vette tervbe. Fékevesztetten uszított a zsidók ellen, de ugyanakkor szociális és gazdasági reformokat is követelt a Hitler által is meghirdetett módon. A pártalapító abban is kitűnt a korábbi nemzetiszocialista vezérek közül, hogy 1931. decemberében fogadta Hitler. Böszörmény parlamenti képviseletet szeretett volna a pártjának, ezért megnyerte magának Meskó Zoltán képviselőt. Meskó a Friedrich-kormányban földművelésügyi államtitkár volt, és a Bethlen-kormány képviselője volt az országgyűlésben, ahol tagja volt a földművelésügyi és mentelmi bizottságnak. 1931-től felszólalásai egyre radikálisabb hangot ütöttek meg, és nem ritkán antiszemita kirohanásokat tett. Végül 1932-ben lépett ki a kormánypártból, majd már független képviselőként a költségvetési vitában nemzetiszocialista elveket hangoztatott. A Szociáldemokrata Párt képviselői ezért Hitler Zoltánnak csúfolták, viszont ez nem rettentette el Magyarország első nemzetiszocialista parlamenti képviselőjét. Böszörményi tárgyalásokba kezdett Meskóval, hogy csatlakozzon hozzá. Meskó arra gondolt, hogy ismertebb közéleti szereplésénél fogva a Böszörmény vezette nemzeti szocialista pártnak hamarosan ő lesz a vezére. 1932 tavaszán megindultak a belépést előkészítő tárgyalások, majd Meskó 1932 május 2-án be is jelentette, hogy új párt alakult, annak nevét, programját és vezetőjét azonban nem nevezte meg. Lényegében Meskó belépett Böszörmény mozgalmába, és 1932. május 2-án hivatalosan is megalapították a Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspártot, Böszörmény elnökletével.

Meskó Zoltán

A két vezér együttműködése azonban csak tiszavirág-életű lehetett. Bár közülük Böszörmény volt a kisebb politikai akarnok, de a pártban előnyösebb volt a helyzete. A nemzeti szocialista pártot ő szervezte meg, így pozíciói a párton belül erősebbek voltak, s ebben az időben Hitlerrel is csak neki volt kapcsolata. A két nemzetiszocialista vezérjelölt együttműködése azonban más vonatkozásban sem lehetett tartós, kettőjük felfogása között lényeges eltérések voltak. A szakítás végül 1932. júniusában történt meg, amikor Meskó az országgyűlés termében náci egyenruhában jelent meg, és karlendítéssel üdvözölte képviselőtársait. Bejelentette, hogy saját pártot alapít, Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt néven. Bár a későbbiekben is volt kísérlet a Böszörmény szervezte mozgalom és Meskó pártja egyesítésére, ezek a két vezető közti ellentét miatt nem valósultak meg, sőt a két mozgalom közti kölcsönös féltékenykedés a következő években újra és újra fellángolt. A két vezér útja tehát külön vált, Böszörmény a Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, később a Kaszáskeresztes Párt néven elhíresült formációt irányította, Meskó (akiről majd egy másik részben lesz szó) a Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt vezére lett. Böszörmény programjában demagóg ígéreteket tett, leginkább Hitlertől eltanult szociális frazeológiát használva, amiben jól hangzó megoldásokat kínált a néptömegek problémáira.

A nemzetiszocialista vezér hívei javarészt Alföldi agrárproletárok voltak, akik Böszörményben egy politikai messiást, az „új Dózsát” látták. Lényegében a vezér annyit ígért, hogy a gazdasági válság nagyon könnyen megoldható, mégpedig a zsidóvagyonok szétosztásával. Böszörmény elgondolásait rövid, lényegre törő versikékben népszerűsítette. Fő mondása az volt, hogy „nem ismerünk proletárt, polgárt, főrangút, csak magyart ismerünk!” Német mintát másolva a párt mögé mozgalmat is szervezett, amely a horogkeresztet használta jelképül, egyenruhájuk része pedig az SA-t idéző barna ing lett. Velük egyenruhás-fegyveres felvonulásokat is szervezett: 1932. augusztus 20-án 500 barnainges rohamosztagos élén vonult fel a budai várban. Miután 1933 szeptemberében a magyar királyi belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc a horogkeresztet, mint a Harmadik Birodalom hivatalos jelképét Magyarországon betiltotta, a párt a kaszáskeresztet kezdte használni, utalva a párt agrárjellegére, és innentől kaszáskereszteseknek nevezték magukat.  A belügyminisztérium a rohamcsapatokat is feloszlatta.

Böszörmény a személyi kultuszban is utánozta Hitlert, pártjának köszöntése az „Éljen Böszörmény!” volt, „római köszöntéssel” egybekötve. A Kaszáskeresztes mozgalom 1933-ban látványosan megerősödött: ehhez egyrészt a gazdasági válság, másrészt Hitler hatalomra jutása adta a hátteret. A párt központjai Budapesten, Debrecenben, Nagykőrösön és Békéscsabán voltak. A párt végül leginkább Meskó mozgalmának köszönhetően egyre inkább meggyengült, a rivális párt ugyanis jóval dinamikusabb volt, élére ismert politikusok álltak, s állítólag még azt is elérték, hogy Hitler őket fogadja el legitim magyar nemzetiszocialista mozgalomnak. Ezzel átcsábították a Böszörmény-mozgalom kiábrándult pártszervezőit, akiket a párthívek is követtek. 1933 végén már a párt debreceni csoportja is kivált a pártból, és Svaszta Gyula és Szedlár Vilmos vezetésével új pártot hoztak létre, Nemzeti Szocialista Magyar Dolgozók Pártja néven. Nemcsak a zsidósággal, és annak elsősorban a nagytőkés rétegével álltak szemben radikális antiszemitizmusukkal a „kaszások”, hanem szinte kommunisztikus követeléseikkel az arisztokrata nagybirtokossággal, valamint vallásos megnyilvánulásaikkal (mely az alföldi szegényparasztság körében tért hódító újprotestáns felekezetek hagyományát követte) a hagyományos keresztény felekezetekkel. Az agrárproletariátus helyzete azonban egyre romlott, és lassan kiábrándultak a demagóg ígéreteket puffogtató Böszörményből. A mozgalom gyengeségét az is mutatja, hogy az 1935-ös választásokon sehol sem tudtak mandátumot szerezni.

A pártnak még saját indulója is volt

A pártot végül a saját dilettantizmusa buktatta meg. A megmaradt párttagok ugyanis egy irreális puccsot kezdtek szervezni a „nemzeti kaszáskeresztes királyság” létrehozásáról ábrándozva.  Miután a Belügyminisztérium nyomára bukkant a párt által 1936. májusára szervezett puccsnak, 1936. április 25-én Böszörmény Zoltánt és a mozgalom vezérkarát letartóztatták. Súlytalanságukra jellemző, hogy ügyükben a tárgyalást csak másfél évvel később, 1937. októberében tartották meg, amiről egy korabeli újság így számol be:

Böszörmény Zoltán-féle kaszáskeresztes párt a békésmegyei Dévaványáról nyújtotta ki a csápjait. Egyik legerősebb fészke Békés, ez a harmincezer lelket számláló református község, ahol a nyomorúság növelte nagyra a kaszások hangját. A múlt esztendei fagykár előtt is nagyon sokan éheztek Békésen, de a múlt télen már 18.000 személyt tartottak nyilván a közellátásra szorulók kataszterében. Négyen indították meg a szervezkedést: Bereczky Zoltán 41 éves asztalos, ifj Vass Ferenc 22 éves egyetemi hallgató, Lovas Gábor 43 éves és Hégely Gábor 24 éves földmívesek. Dévaványáról Károlyfi Béla irányította a mozgalmat, amelynek Békésen Vass lett a csoportvezetője, Lovas a főszervezője, Hégely a főszervező helyettese. Háromszáztagú rohamosztagot szerveztek, amelynek a parancsnoka Lovas lett, az osztagvezetői pedig Kecskés Mihály géplakatos, Bimbó Sámuel földmíves, Fodré András földmíves, Gregor Ferenc napszámos, Hódos János házaló, Irimiás József kosárfonó, Nyeste Gábor földmíves, Papp Mihály kertész, Polgár László földmíves, Romvári Lajos ügynök, Szabó Mihály és Tóth László földmívesek. A rohamosztagosok vérfagyasztó esküt tettek: életük árán is feltétlen engedelmességgel tartoznak Böszörmény Zoltánnak, aki azzal fenyegette őket, hogy a legszörnyűbb halállal lakol az esküszegő. Megfelelően kioktatták az embereket, hogy a szervezést tartsák titokban, nehogy a hatóságok megtudják. Hogy mit akarnak ezzel a rohamcsapatokkal keresztül vinni, arról egymást kergetik Békésen a felelőtlenebbnél felelőtlenebb hírek. Beszélnek feketelistáról, amelyről nem hiányzik a község egyetlen vezető embere sem. Beszélnek a község megrohamozásáról, a karhatalom lefegyverezéséről és a középületek megszállásáról. Ez lett volna az első lépés, ezt követte volna azonban Békéscsaba megszállása, majd a felvonulás Budapestre, ahol magukhoz ragadták volna az ország irányítását és Böszörmény Zoltán, a vezér lett volna az ország legfőbb ura. Ezt a naiv elgondolást akarták- állítólag - Békésről kiindulva megvalósítani. A nyomozó hatóságok ébersége azonban rajta ütött az egész társaságon, mielőtt még tervük megvalósításához az első lépést is megtehették volna. A letartóztatott emberek nagyrészét utóbb szabadon bocsátották. Csak a négy főkolompos: Bereczky, Lovas, Vass és Hégely ül vizsgálati fogságban. Ezt a négy vádlottat megvasalva hozták vasárnap este Békésre a szegedi Csillagbörtön őrei. Velük együtt összesen 113-an ülnek majd a vádlottak padján. Hétfőn reggel érkezik Békésre a szegedi kir. törvényszék büntetőtanácsa, mely Apczy tanácselnök vezetésével ítélkezik majd a kaszáskeresztes puccs résztvevői felett. Bár a pörnek mindössze csak 18 tanúja van, a tárgyalás mégis legalább két hétig elfog tartani.

Böszörményt végül 2 havi börtönre ítélték az 1937. október 17. és 20. között lezajlott per eredményeként, s ezzel egyetemben a pártja hivatalosan betiltásra is került. Híveinek többsége más nemzetiszocialista csoportokhoz csatlakozott. Az Anschluss után (máig tisztázatlan körülmények között) megszökött, Németországba disszidált, ahol politikai menedékjogot kért és kapott. 1945-ben levelet írt Rákosinak, hogy ő tkp. a földalatti kommunista mozgalom bomlasztó ügynöke volt, és kérte, hogy hazatérvén a parasztság megszervezését bízzák őreá. A kérése elutasításra talált. További sorsa ismeretlen, valószínűleg Nyugat-Németországban hunyt el.

Források:
Udvarvölgyi Zsolt: Fejezetek a magyar szélsőjobboldal korai történetéből: fasiszták, kékingesek és a Meskó-párt
Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldali elit az 1930-as évek elejétől 1945-ig
Udvarvölgyi Zsolt: Meskó Zoltán: Egy politikusi pályakép
Randolph L. Braham: A népirtás politikája: a Holocaust Magyarországon

1923. november 8-án Adolf Hitler és pártja az NSDAP Münchenben próbálta megdönteni a weimari köztársaság kormányának hatalmát, és egy új nemzetiszocialista politikai rendszert kívánt létrehozni az erőszakos hatalomátvétel után. A Horthy-korszak egy elfeledett, ám a korban nagy vihart kavart ügyének járok most utána, nevezetesen a furcsa nevű magyar sörpuccsnak, ami a német társához képest egy komédiának beillő politikai szervezkedés volt a Bethlen-kormány megdöntésére. Tartsatok velem!

A történet egyik főszereplője: dr. Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő (a kép közepén)

Az előzmények
A német nemzetiszocialisták nem véletlenül szerezték meg kis híján a politikai hatalmat 1923-ban. A versailles-i békeszerződés után az I. világháborúban vesztes európai nagyhatalmat megalázták, jelentős területeket csatoltak el tőle, és erre rátett még a rossz gazdasági helyzet is. A szélsőséges helyzetek kedveznek a szélsőséges mozgalmaknak, ezért tudott Adolf Hitler pártja gyorsan nagy népszerűségre szert tenni.

Adolf Hitler és pártja 1923-ban kísérelte meg átvenni a hatalmat Németországban

A helyzet Magyarországon hasonló volt. Az országot a Trianoni-békében megcsonkították, átesett eközben két forradalmon és egy ellenforradalmon, egy vörös és egy fehér terroron is. A helyzet tehát szélsőséges volt, az 1921-ben kinevezett Bethlen-kormány viszont a konszolidációra törekedett. A helyzet ugyanakkor kedvezett az irredentista fasiszta, szélsőséges politikai mozgalmaknak is. A legjelentősebb ilyen csoport az Ébredő Magyarok Egyesülete volt, amely első világháború és a forradalmak utáni Magyarország legbefolyásosabb nacionalista társadalmi egyesülete volt, az 1920-as évek elején saját segédrendőri milíciákat, karhatalmi alakulatokat tartott fenn, és határozottan befolyásolta a pártpolitikát is. Vezetői közé tartozott a Rongyos Gárda egykori vezetője Prónay Pál, a későbbi Független Kisgazdapárt képviselője Eckhardt Tibor, Héjjas István, és a későbbi miniszterelnök Gömbös Gyula is. Az ÉME igyekezett kapcsolatot keresni a hasonló ideológia mentén szervezkedő német és osztrák politikai mozgalmakkal. Az ÉME-hoz hasonló mozgalom volt a Kettőskereszt Vérszövetség is, akik szintén kapcsolatot ápoltak a külföldi fasiszta, nemzetiszocialista szervezetekkel. 1923-ra a német és magyar jobboldali körök kapcsolatai megélénkülni látszottak, ennek eredménye pedig egy igen különös, szürreálisnak, képtelennek, komikusnak mondható, a bajor és a magyar fél komoly katonai együttműködésén alapuló államcsínykísérlet terve lett.

Az Ébredő Magyarok Egyesületének jelképe

A puccsterv
1923 augusztusában Budapesten megjelent egy Fritz Döhmel nevezetű lipcsei fiatalember aki magát a Hitler-Ludendorff-féle bajor nemzetiszocialista mozgalom megbízottjának mondta, és különböző hitelesnek tűnő ajánlatokkal próbálta ostromolni a Bethlen-kormány munkájával elégedetlen politikusokat. Felkereste többek között Prónay Pált is, akinél nem járt sikerrel az „ajánlatával”. Később eljutott a történet főszereplőihez, Bobula Titusz építészmérnökhöz és barátjához dr. Szemere Béla főorvoshoz, aki korábban az Állambiztonsági Megbízottak Országos Szervezete (ÁBM) parancsnoka volt. Az ÁBM a Tanácsköztársaság leverése után a kormány jóváhagyásával szerveződött segédrendőri milícia volt, amit később Nemzeti Munkavédelmi Hivatal kötelékébe vontak. Szemere tehát jobboldali, antikommunista, szélsőséges nézeteket vallott, akárcsak barátja Bobula Titusz, akik ellenezték a Bethlen-kormány tevékenységét, és készek voltak arra, hogy azt akár fegyveres erővel is megdöntsék.

Bobula Titusz és felesége

Fritz Dömel 1923 októberében kereste fel Bobulát és Szemerét, és azt állította, hogy ő a bajor nemzetiszocialisták teljhatalmú megbízottja, és arról érdeklődött, hogy Szemere, mint az ÁBM volt parancsnoka, hány embert tudna fegyverbe szólítani egy hatalomátvételi kísérlet esetén. Nos ez körülbelül 0 fő volt, de Döhmelt ez nem tántorította el, és komolynak tűntek a szándékai. Itt jött képbe a Fajvédő Párt egyik alapítója, a nemzetgyűlési képviselő, az ÉME egyik vezetőségi tagja, dr. Ulain Ferenc, aki személyesen is ismerte Adolf Hitlert. Bobula november elején felhívta a lakására őt, és bemutatta neki Döhmelt. Ulain dolga az volt, hogy kiderítse, hogy ez az ajánlat mennyire lehet hiteles, hiszen eléggé hihetetlennek tűnt a résztvevők számára. Ulain elbeszélgetett Döhmellel, és megállapította, hogy őt valóban Hitlerék küldhették, hogy a német és magyar nemzetiszocialista csoportok megállapodásáról tárgyaljon, hiszen olyan dolgokat tudott az NSDAP-ről, amit nem tudhatna, ha nem a párt megbízottja lenne. Ezek után az összeesküvők elkezdtek tárgyalni arról, hogy hogyan is lehetne megdönteni a Bethlen-kormányt. A német férfi ígéretet tett 14 ezer bajor önkéntesre, akik segíteni fogják majd a hatalomátvételt, majd arról egyeztettek, hogy a Bethlen-kormány tagjai közül kiket kellene internálni a hatalomátvétel után, és a zsidókérdés is előkerült eléggé antiszemita megközelítésben.

Szemere Béla

A felek írásbeli szerződést kötöttek, amely 11 cikkelyből állt és 3 mellékletet tartalmazott. Lényege az volt, hogy a sikeres bajor és magyarországi hatalomátvétel után az újonnan megalakuló bajor állam el fogja ismerni az újonnan megalakuló magyar államot, mégpedig annak 1914-es, az első világháború és a trianoni békeszerződés életbe lépése előtti államhatáraival. A szerződő államok pedig, miután sikerült „általuk célszerűnek ítélt rezsimeket” hatalomra juttatniuk saját országukban, katonailag is mindenben igyekeznek segíteni egymást – elsősorban a kisantant Csehszlovákia ellen fognak össze és nyújtanak egymásnak kölcsönös katonai segítséget, ha az akár Bajorországot, akár Magyarországot megtámadná. A szerződést a felek november 5-én írták alá, viszont Ulain Ferenc az egészet komolytalannak tartotta, és kételkedésének adott hangot, ezért pedig személyesen Adolf Hitlernél akart rákérdezni, hogy komoly-e a dolog. Végül egy állítólagos futár egy állítólagos üzenetet hozott, mely szerint Hitler és Ludendorff személyesen akarják őt fogadni, és várnak rá Münchenben november 7-én este nyolc órakor. Ulain elrakta a szerződést, és 1923. november 6-én vonatra is szállt, hogy egyenesen Adolf Hitlerhez menjen Münchenbe. A történet innen kezd érdekessé válni, hiszen a nemzetgyűlési képviselőt már detektívek várták a határon, és közölték vele, hogy mindenről tudnak, és megkérték, hogy másnap fáradjon be a budapesti főkapitányságra tisztázni a helyzetet, ahol már várt rá Szemere és Bobula is őrizetbe véve.

dr. Ulain Ferenc

A puccskísérlet végkimenetele
Fritz Döhmel 1923. augusztusában bukkant fel Budapesten, önmagát Hitler megbízottjának kiadva, aki viszont kettős, sőt többes játszmát folytatott, ugyanis nem csak jobboldali csoportoknál, hanem kormánytagoknál, liberális és szociáldemokrata lapoknál is házalt. És hogy mivel? Azzal, hogy lerántsa a leplet arról az összeesküvésről, amelyet ő maga szervezett. Hetényi Imre, budapesti főkapitányhelyettes, komolyan vette a német fiatalembert,és megegyeztek, hogy az egy detektívet küld beépített emberként a Szemere-Bobula-Ulain csoport megbeszéléseire, akit ő majd hitlerista bajor katonaként mutat be, ez viszont már késve, nem sokkal azelőtt, hogy Ulain elcsípték Hegyeshalomnál történt meg. Az összeesküvők arról nem tudtak, hogy Döhmel lényegében eladta a puccstervet a kormánynak, viszont arról már tudtak, hogy a rendőrség figyeli őket, hiszen Prónay Pál figyelmeztette erre őket, azonban ez a figyelmeztetés sem használt túl sokat, és az összeesküvők tovább szövögették a Bethlen-kormány megdöntésére vonatkozó elképzeléseiket. A kihallgatás során mindhárom férfi arra hivatkozott, hogy ők ugyan nem akarták erőszakkal megdönteni az államhatalmat, de azt elismerték, hogy keresték a kapcsolatot az NSDAP-vel, de ezt csak a magyar állam javára tették, utólag pedig jelentést kívántak volna tenni a kormánynak és személyesen Horthy Miklós kormányzónak, így legfeljebb afféle önjelölt diplomatákként jártak el, de semmiképpen sem szőttek államellenes összeesküvést vagy készültek erőszakos hatalomátvételre. Bobula nem volt hajlandó vallomást tenni, Szemere Béla arra hivatkozott, mint Kósa Lajos napjainkban, hogy a tárgyalások németül folytak, ő vele pedig csak annyit osztottak meg a társai amennyit szükségesnek véltek. Ulain elismerte, hogy valóban kapcsolatban állt Hitlerrel és körével, de ezt csak a magyar állam javára kívánta felhasználni, és igyekezett kihangsúlyozni, hogy Döhmel terveit gyerekesnek tartotta, ezért tartotta fontosnak a Hitlerrel és a Lundendorff-fal folytatandó személyes tárgyalást. Szemerét, Bobulát és Ulaint végül lázadás előidézésére létrejött szövetség bűntettével gyanúsították és vádolták meg. Az ügyet a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék dr. Langer Jenő elnökletével 1923 decemberében és januárjában tárgyalta. Az Ébredő Magyarok Egyesületének lapja, a Szózat igyekezett megvédeni a vádlottakat, és az akkor már a müncheni sörpuccs bukása miatt szintén eljárás alatt álló Adolf Hitler is kiadott egy nyilatkozatot a lapba, ahol leszögezte, hogy Fritz Döhmel sosem volt az ő vagy politikai pártja megbízottja, és a bajor nemzetiszocialistáknak sosem állt szándékában a magyar állam belügyeibe beavatkozni, katonákat pedig maximum csak léghajón tudna küldeni.

Adolf Hitler nyilatkozata a Szózatban

A büntetőtörvényszék 1924. január 24-én hirdette ki az ügyben az elsőfokú ítéletet, melyben mindhárom vádlottat, Ulain Ferencet, Szemere Bélát és Bobula Tituszt is mindössze egy hónap és tizennégy napi államfogházra, mint főbüntetésre, illetve a bűnügyi költségek és a fogvatartás költségeinek megtérítésére, mint mellékbüntetésre ítélte. A vádlottak az elsőfokú ítélet ellen fellebbezéssel éltek, és 1924. április 7-én Budapesti Királyi Ítélőtábla a másodfokú ítéletében felmentette mindhárom vádlottat a lázadásra irányuló szövetség létesítése alól, és még a bűnügyi költségeket is a magyar államra hárította, végül ezt az ítéletet harmadfokon is helybenhagyták 1924. november 18-án.

Mit akart Fritz Döhmel?
Nem tudjuk, és ez valószínűleg örökre rejtély fog maradni. Vallomása után kitoloncolták Magyarország területéről a hatóságok.  Van olyan elmélet, hogy őt a Bethlen-kormány bérelte fel, hogy a Gömbös Gyula vezette szélsőjobboldali fajvédő képviselőcsoportot kompromittálja és elszigetelje, hiszen a konszolidációra törekvő Bethlen-kormánynak számos nehézséget okozott a Fajvédő Párt, köztük Ulain Ferenc is, aki számos korrupciós ügyről igyekezett lerántani a leplet, ám ez az elmélet több helyütt is sántít, és valószínűbb az, hogy Döhmelt csak az anyagi haszonszerzés hajtotta, és ezért próbálta eladni a puccstervet a hatóságoknak.

Korabeli újságcikk az esetről

Az is kizárható, hogy a hatóságok direkt szerveztek be egy embert a Szemere-Bobula-Ulain csoport lebuktatására, hiszen Ulaint mint politikai befolyással rendelkező képviselőt és a bajor nacionalistákkal valóban kapcsolatot tartó személyt csak valamivel később vonták be. Tehát amikor Döhmel felvette a kapcsolatot Szemerével és Bobulával, még nem tudhatta, hogy nemsokára Ulain válik az összeesküvés kulcsfigurájává. Mindent egybevetve úgy tűnik, Döhmel eredetileg nem volt a magyar kormány embere, hanem teljesen önállóan, nem tudni, kinek a megbízásából tevékenykedett, a rendőrségnek pedig csak később kezdett jelentést tenni. Az is kizárható, hogy Döhmel valóban az NSDAP embere volt, azonban később önállósította magát-mint ahogy ezt a vallomásában próbálta beállítani- hiszen a vallomás több egymásnak ellentmondó elemet is tartalmazott. Az viszont elképzelhető, hogy a német fiatalember valamilyen külföldi államnak volt a titkosügynöke, és az volt a feladata, hogy lehetőleg igyekezzen szabotálni a német és a magyar szélsőjobboldali szervezetek közötti együttműködési kísérleteket. Ez érdekében álhatott Franciaországnak, a kisantant államainak, Ausztriának, és természetesen a Weimari Köztársaságnak is. Noha elképzelhető, hogy Döhmel egyszerű szélhámos volt, akit pusztán az anyagi haszonszerzés motivált, az általa végzett igen magas szintű, magukat az összeesküvőket, valamint a politikusokat és rendőröket is megtévesztő dezinformációs tevékenység engedhet következtetni akár egy, a háttérben meghúzódó, nemzetközi titkosszolgálati játszmára is, de természetesen e rejtélyre már soha nem fogunk választ kapni. Ez volt tehát a magyar sörpuccs története, ami korántsem volt olyan izgalmas, mint müncheni társa, de ironikus módon előrevetítette Magyarország jövőjét: a Harmadik Birodalomnak szövetségesévé, majd utolsó csatlósává váltunk a II. világháború alatt. Talán erre voltunk predesztinálva 1923 után…

Források: 
Kantás Balázs: A magyar sörpuccs?