A Fasizmus Története

2021.ápr.10.
Írta: A Fasizmus Története

Böszörmény Zoltán és a Kaszáskeresztes Párt története

Az első világháború után, az 1920-30-as években számos kisebb fasiszta párt alakult meg Magyarországon.  Az első egyik legjelentősebb ilyen szerveződés a Böszörmény Zoltán alapította Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, ismertebb nevükön a Kaszáskeresztes Párt volt. Ebben a részben röviden ennek a pártnak a történetét fogom ismertetni. Tartsatok velem!

boszormeny_1.png

Böszörmény Zoltán, az első komolyabb magyar nemzetiszocialista mozgalom alapítója

 

Az 1920-as években sorra alakultak a leginkább külföldi mintákat másoló hazai fasiszta, nemzetiszocialista pártok. Az első ilyen mozgalom Mussolini hatalomra kerülésének évében, 1922-ben szervezedőtt Magyar Fascista Tábor néven, majd ugyanebben az évben megalakult a Magyar Fascista Hungarista Tábor nevű párt is. Szintén ebben az évben alakult az Országos Nemzeti Szocialista Párt, és a Nemzeti Szocialista Párt. A kreatív névválasztás a későbbiekben sem jellemezte ezeket a mozgalmakat. 1927-ben indult a magyar fasiszta pártalapítások második hulláma. Ekkor alakult a Magyar Fascista Munkások Pártja, majd 1928-ban a Magyar Fascista Párt, Bartha Albert vezetésével. Szemere Béla, a Fajvédő Párt egykori politikusa a párt feloszlatása után szervezte meg Magyar Nemzeti Függetlenség Revíziós Pártját, ami a fajvédelmet, és az olasz fasizmust ötvözte. Ezek a pártok teljesen jelentéktelen formációk voltak, hiszen nem tudtak szélesebb tömegeket megszólítani, és így ezek a politikai mozgalmak rövid életűnek is bizonyultak. Érdekes formáció volt a Magyar Nemzeti Párt, Budaváry László vezetésével, aki olasz mintára egyenruhát is rendszeresített a tagság körében, innen szerezte a „kékingesek” elnevezést. A párt 1927-ben alakult meg, majd 1932-ben feloszlatták a hatóságok. Az első részsikereket elérő nemzetiszocialista mozgalmat Böszörmény Zoltán szervezte meg Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt néven.  A párt alapítója Böszörmény Zoltán 1893. január 5-én született Budapesten egy elszegényedett dzsentri családba. Katonaként harcolt az első világháborúban, majd 1919-ben kezdett politikai pályafutásba, mivel elrettentette a vörös terror. Csatlakozott a kor egyik legfontosabb ellenforradalmi erőjéhez, a Magyar Országos Véderő Egylet-hez, ahol Prónay Pál tisztikülönítményének volt a tagja. Később újságíróként tevékenykedett, az Ébredő Magyarok Egyesületének lapjának, a Népnek volt a szerkesztője. Az Ébredő Magyarok Egyesülete az első világháború és a forradalmak utáni Magyarország legbefolyásosabb nacionalista társadalmi egyesülete volt, az 1920-as évek elején saját segédrendőri milíciákat, karhatalmi alakulatokat tartott fenn, és határozottan befolyásolta a pártpolitikát is. Vezetői közé tartozott a Rongyos Gárda egykori vezetője Prónay Pál, a későbbi Független Kisgazdapárt képviselője Eckhardt Tibor, Héjjas István, és a későbbi miniszterelnök Gömbös Gyula is. Böszörmény 1930-ban kezdett nemzetiszocialistaként politizálni és szinte teljes egészeben Adolf Hitlert utánozta mindenben. Akkoriban a radikális szervezetek iránt is megnőtt az igény a népesség körében, hiszen az 1929-es nagy gazdasági világválság itthon is komoly problémákat okozott. Pártja lényegében 1930-ban alakult meg Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt néven (gyakorlatban viszont a pártalapítás csak 1932. májusában történt meg) főbb programpontjait pedig Böszörményi 1930 októberében Nemzeti Szocialista Kiáltványban tette közzé, ami lényegében az NSDAP programjának magyar nyelvre lefordított változata volt, és „Nemzeti Szociálista” címen újságot indított.

1314.jpgBöszörmény lapja, a "Nemzeti Szociálista" címlapja

 

Elsősorban Adolf Hitler németországi sikerei inspirálták, hogy kibontsa a nemzetiszocializmus zászlaját Magyarországon. Ebből a szempontból programja nem volt más, mint a hitlerizmus magyar kópiája, megtűzdelve a magyar történelem romantikus toposzaival, és a politikailag alulképzett néptömegek nyelvén megszólaló propagandával. A nép nyomorúságának legfőbb okozójaként élesen támadta a zsidó uzsorát, és a liberalizmus, a demokratikus és szocialista mozgalmak szétzúzását vette tervbe. Fékevesztetten uszított a zsidók ellen, de ugyanakkor szociális és gazdasági reformokat is követelt a Hitler által is meghirdetett módon. A pártalapító abban is kitűnt a korábbi nemzetiszocialista vezérek közül, hogy 1931. decemberében fogadta Hitler. Böszörmény parlamenti képviseletet szeretett volna a pártjának, ezért megnyerte magának Meskó Zoltán képviselőt. Meskó a Friedrich-kormányban földművelésügyi államtitkár volt, és a Bethlen-kormány képviselője volt az országgyűlésben, ahol tagja volt a földművelésügyi és mentelmi bizottságnak. 1931-től felszólalásai egyre radikálisabb hangot ütöttek meg, és nem ritkán antiszemita kirohanásokat tett. Végül 1932-ben lépett ki a kormánypártból, majd már független képviselőként a költségvetési vitában nemzetiszocialista elveket hangoztatott. A Szociáldemokrata Párt képviselői ezért Hitler Zoltánnak csúfolták, viszont ez nem rettentette el Magyarország első nemzetiszocialista parlamenti képviselőjét. Böszörményi tárgyalásokba kezdett Meskóval, hogy csatlakozzon hozzá. Meskó arra gondolt, hogy ismertebb közéleti szereplésénél fogva a Böszörmény vezette nemzeti szocialista pártnak hamarosan ő lesz a vezére. 1932 tavaszán megindultak a belépést előkészítő tárgyalások, majd Meskó 1932 május 2-án be is jelentette, hogy új párt alakult, annak nevét, programját és vezetőjét azonban nem nevezte meg. Lényegében Meskó belépett Böszörmény mozgalmába, és 1932. május 2-án hivatalosan is megalapították a Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspártot, Böszörmény elnökletével.

meskozoltan.jpgMeskó Zoltán

 

A két vezér együttműködése azonban csak tiszavirág-életű lehetett. Bár közülük Böszörmény volt a kisebb politikai akarnok, de a pártban előnyösebb volt a helyzete. A nemzeti szocialista pártot ő szervezte meg, így pozíciói a párton belül erősebbek voltak, s ebben az időben Hitlerrel is csak neki volt kapcsolata. A két nemzetiszocialista vezérjelölt együttműködése azonban más vonatkozásban sem lehetett tartós, kettőjük felfogása között lényeges eltérések voltak. A szakítás végül 1932. júniusában történt meg, amikor Meskó az országgyűlés termében náci egyenruhában jelent meg, és karlendítéssel üdvözölte képviselőtársait. Bejelentette, hogy saját pártot alapít, Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt néven. Bár a későbbiekben is volt kísérlet a Böszörmény szervezte mozgalom és Meskó pártja egyesítésére, ezek a két vezető közti ellentét miatt nem valósultak meg, sőt a két mozgalom közti kölcsönös féltékenykedés a következő években újra és újra fellángolt. A két vezér útja tehát külön vált, Böszörmény a Nemzeti Szocialista Magyar Munkáspárt, később a Kaszáskeresztes Párt néven elhíresült formációt irányította, Meskó (akiről majd egy másik részben lesz szó) a Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt vezére lett. Böszörmény programjában demagóg ígéreteket tett, leginkább Hitlertől eltanult szociális frazeológiát használva, amiben jól hangzó megoldásokat kínált a néptömegek problémáira.

1002382322_4.jpg

A nemzetiszocialista vezér hívei javarészt Alföldi agrárproletárok voltak, akik Böszörményben egy politikai messiást, az „új Dózsát” látták. Lényegében a vezér annyit ígért, hogy a gazdasági válság nagyon könnyen megoldható, mégpedig a zsidóvagyonok szétosztásával. Böszörmény elgondolásait rövid, lényegre törő versikékben népszerűsítette. Fő mondása az volt, hogy „nem ismerünk proletárt, polgárt, főrangút, csak magyart ismerünk!” Német mintát másolva a párt mögé mozgalmat is szervezett, amely a horogkeresztet használta jelképül, egyenruhájuk része pedig az SA-t idéző barna ing lett. Velük egyenruhás-fegyveres felvonulásokat is szervezett: 1932. augusztus 20-án 500 barnainges rohamosztagos élén vonult fel a budai várban. Miután 1933 szeptemberében a magyar királyi belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc a horogkeresztet, mint a Harmadik Birodalom hivatalos jelképét Magyarországon betiltotta, a párt a kaszáskeresztet kezdte használni, utalva a párt agrárjellegére, és innentől kaszáskereszteseknek nevezték magukat.  A belügyminisztérium a rohamcsapatokat is feloszlatta.

kaszaskereszt.png

 

Böszörmény a személyi kultuszban is utánozta Hitlert, pártjának köszöntése az „Éljen Böszörmény!” volt, „római köszöntéssel” egybekötve. A Kaszáskeresztes mozgalom 1933-ban látványosan megerősödött: ehhez egyrészt a gazdasági válság, másrészt Hitler hatalomra jutása adta a hátteret. A párt központjai Budapesten, Debrecenben, Nagykőrösön és Békéscsabán voltak. A párt végül leginkább Meskó mozgalmának köszönhetően egyre inkább meggyengült, a rivális párt ugyanis jóval dinamikusabb volt, élére ismert politikusok álltak, s állítólag még azt is elérték, hogy Hitler őket fogadja el legitim magyar nemzetiszocialista mozgalomnak. Ezzel átcsábították a Böszörmény-mozgalom kiábrándult pártszervezőit, akiket a párthívek is követtek. 1933 végén már a párt debreceni csoportja is kivált a pártból, és Svaszta Gyula és Szedlár Vilmos vezetésével új pártot hoztak létre, Nemzeti Szocialista Magyar Dolgozók Pártja néven. Nemcsak a zsidósággal, és annak elsősorban a nagytőkés rétegével álltak szemben radikális antiszemitizmusukkal a „kaszások”, hanem szinte kommunisztikus követeléseikkel az arisztokrata nagybirtokossággal, valamint vallásos megnyilvánulásaikkal (mely az alföldi szegényparasztság körében tért hódító újprotestáns felekezetek hagyományát követte) a hagyományos keresztény felekezetekkel. Az agrárproletariátus helyzete azonban egyre romlott, és lassan kiábrándultak a demagóg ígéreteket puffogtató Böszörményből. A mozgalom gyengeségét az is mutatja, hogy az 1935-ös választásokon sehol sem tudtak mandátumot szerezni.

2135629.jpg

A pártnak még saját indulója is volt

 

A pártot végül a saját dilettantizmusa buktatta meg. A megmaradt párttagok ugyanis egy irreális puccsot kezdtek szervezni a „nemzeti kaszáskeresztes királyság” létrehozásáról ábrándozva.  Miután a Belügyminisztérium nyomára bukkant a párt által 1936. májusára szervezett puccsnak, 1936. április 25-én Böszörmény Zoltánt és a mozgalom vezérkarát letartóztatták. Súlytalanságukra jellemző, hogy ügyükben a tárgyalást csak másfél évvel később, 1937. októberében tartották meg, amiről egy korabeli újság így számol be:

Böszörmény Zoltán-féle kaszáskeresztes párt a békésmegyei Dévaványáról nyújtotta ki a csápjait. Egyik legerősebb fészke Békés, ez a harmincezer lelket számláló református község, ahol a nyomorúság növelte nagyra a kaszások hangját. A múlt esztendei fagykár előtt is nagyon sokan éheztek Békésen, de a múlt télen már 18.000 személyt tartottak nyilván a közellátásra szorulók kataszterében. Négyen indították meg a szervezkedést: Bereczky Zoltán 41 éves asztalos, ifj Vass Ferenc 22 éves egyetemi hallgató, Lovas Gábor 43 éves és Hégely Gábor 24 éves földmívesek. Dévaványáról Károlyfi Béla irányította a mozgalmat, amelynek Békésen Vass lett a csoportvezetője, Lovas a főszervezője, Hégely a főszervező helyettese. Háromszáztagú rohamosztagot szerveztek, amelynek a parancsnoka Lovas lett, az osztagvezetői pedig Kecskés Mihály géplakatos, Bimbó Sámuel földmíves, Fodré András földmíves, Gregor Ferenc napszámos, Hódos János házaló, Irimiás József kosárfonó, Nyeste Gábor földmíves, Papp Mihály kertész, Polgár László földmíves, Romvári Lajos ügynök, Szabó Mihály és Tóth László földmívesek. A rohamosztagosok vérfagyasztó esküt tettek: életük árán is feltétlen engedelmességgel tartoznak Böszörmény Zoltánnak, aki azzal fenyegette őket, hogy a legszörnyűbb halállal lakol az esküszegő. Megfelelően kioktatták az embereket, hogy a szervezést tartsák titokban, nehogy a hatóságok megtudják. Hogy mit akarnak ezzel a rohamcsapatokkal keresztül vinni, arról egymást kergetik Békésen a felelőtlenebbnél felelőtlenebb hírek. Beszélnek feketelistáról, amelyről nem hiányzik a község egyetlen vezető embere sem. Beszélnek a község megrohamozásáról, a karhatalom lefegyverezéséről és a középületek megszállásáról. Ez lett volna az első lépés, ezt követte volna azonban Békéscsaba megszállása, majd a felvonulás Budapestre, ahol magukhoz ragadták volna az ország irányítását és Böszörmény Zoltán, a vezér lett volna az ország legfőbb ura. Ezt a naiv elgondolást akarták- állítólag - Békésről kiindulva megvalósítani. A nyomozó hatóságok ébersége azonban rajta ütött az egész társaságon, mielőtt még tervük megvalósításához az első lépést is megtehették volna. A letartóztatott emberek nagyrészét utóbb szabadon bocsátották. Csak a négy főkolompos: Bereczky, Lovas, Vass és Hégely ül vizsgálati fogságban. Ezt a négy vádlottat megvasalva hozták vasárnap este Békésre a szegedi Csillagbörtön őrei. Velük együtt összesen 113-an ülnek majd a vádlottak padján. Hétfőn reggel érkezik Békésre a szegedi kir. törvényszék büntetőtanácsa, mely Apczy tanácselnök vezetésével ítélkezik majd a kaszáskeresztes puccs résztvevői felett. Bár a pörnek mindössze csak 18 tanúja van, a tárgyalás mégis legalább két hétig elfog tartani.

Böszörményt végül 2 havi börtönre ítélték az 1937. október 17. és 20. között lezajlott per eredményeként, s ezzel egyetemben a pártja hivatalosan betiltásra is került. Híveinek többsége más nemzetiszocialista csoportokhoz csatlakozott. Az Anschluss után (máig tisztázatlan körülmények között) megszökött, Németországba disszidált, ahol politikai menedékjogot kért és kapott. 1945-ben levelet írt Rákosinak, hogy ő tkp. a földalatti kommunista mozgalom bomlasztó ügynöke volt, és kérte, hogy hazatérvén a parasztság megszervezését bízzák őreá. A kérése elutasításra talált. További sorsa ismeretlen, valószínűleg Nyugat-Németországban hunyt el.

1230935.jpg

Források:
Udvarvölgyi Zsolt: Fejezetek a magyar szélsőjobboldal korai történetéből: fasiszták, kékingesek és a Meskó-párt
Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldali elit az 1930-as évek elejétől 1945-ig
Udvarvölgyi Zsolt: Meskó Zoltán: Egy politikusi pályakép
Randolph L. Braham: A népirtás politikája: a Holocaust Magyarországon

A meg nem történt államcsíny: a magyar sörpuccs története

1923. november 8-án Adolf Hitler és pártja az NSDAP Münchenben próbálta megdönteni a weimari köztársaság kormányának hatalmát, és egy új nemzetiszocialista politikai rendszert kívánt létrehozni az erőszakos hatalomátvétel után. A Horthy-korszak egy elfeledett, ám a korban nagy vihart kavart ügyének járok most utána, nevezetesen a furcsa nevű magyar sörpuccsnak, ami a német társához képest egy komédiának beillő politikai szervezkedés volt a Bethlen-kormány megdöntésére. Tartsatok velem!

letoltes.jpg

A történet egyik főszereplője: dr. Ulain Ferenc nemzetgyűlési képviselő (a kép közepén)

 

Az előzmények
A német nemzetiszocialisták nem véletlenül szerezték meg kis híján a politikai hatalmat 1923-ban. A versailles-i békeszerződés után az I. világháborúban vesztes európai nagyhatalmat megalázták, jelentős területeket csatoltak el tőle, és erre rátett még a rossz gazdasági helyzet is. A szélsőséges helyzetek kedveznek a szélsőséges mozgalmaknak, ezért tudott Adolf Hitler pártja gyorsan nagy népszerűségre szert tenni.

1200px-bundesarchiv_bild_102-00344a_munchen_nach_hitler-ludendorff_prozess.jpg

Adolf Hitler és pártja 1923-ban kísérelte meg átvenni a hatalmat Németországban

 

A helyzet Magyarországon hasonló volt. Az országot a Trianoni-békében megcsonkították, átesett eközben két forradalmon és egy ellenforradalmon, egy vörös és egy fehér terroron is. A helyzet tehát szélsőséges volt, az 1921-ben kinevezett Bethlen-kormány viszont a konszolidációra törekedett. A helyzet ugyanakkor kedvezett az irredentista fasiszta, szélsőséges politikai mozgalmaknak is. A legjelentősebb ilyen csoport az Ébredő Magyarok Egyesülete volt, amely első világháború és a forradalmak utáni Magyarország legbefolyásosabb nacionalista társadalmi egyesülete volt, az 1920-as évek elején saját segédrendőri milíciákat, karhatalmi alakulatokat tartott fenn, és határozottan befolyásolta a pártpolitikát is. Vezetői közé tartozott a Rongyos Gárda egykori vezetője Prónay Pál, a későbbi Független Kisgazdapárt képviselője Eckhardt Tibor, Héjjas István, és a későbbi miniszterelnök Gömbös Gyula is. Az ÉME igyekezett kapcsolatot keresni a hasonló ideológia mentén szervezkedő német és osztrák politikai mozgalmakkal. Az ÉME-hoz hasonló mozgalom volt a Kettőskereszt Vérszövetség is, akik szintén kapcsolatot ápoltak a külföldi fasiszta, nemzetiszocialista szervezetekkel. 1923-ra a német és magyar jobboldali körök kapcsolatai megélénkülni látszottak, ennek eredménye pedig egy igen különös, szürreálisnak, képtelennek, komikusnak mondható, a bajor és a magyar fél komoly katonai együttműködésén alapuló államcsínykísérlet terve lett.

1787937.jpg

Az Ébredő Magyarok Egyesületének jelképe

A puccsterv
1923 augusztusában Budapesten megjelent egy Fritz Döhmel nevezetű lipcsei fiatalember aki magát a Hitler-Ludendorff-féle bajor nemzetiszocialista mozgalom megbízottjának mondta, és különböző hitelesnek tűnő ajánlatokkal próbálta ostromolni a Bethlen-kormány munkájával elégedetlen politikusokat. Felkereste többek között Prónay Pált is, akinél nem járt sikerrel az „ajánlatával”. Később eljutott a történet főszereplőihez, Bobula Titusz építészmérnökhöz és barátjához dr. Szemere Béla főorvoshoz, aki korábban az Állambiztonsági Megbízottak Országos Szervezete (ÁBM) parancsnoka volt. Az ÁBM a Tanácsköztársaság leverése után a kormány jóváhagyásával szerveződött segédrendőri milícia volt, amit később Nemzeti Munkavédelmi Hivatal kötelékébe vontak. Szemere tehát jobboldali, antikommunista, szélsőséges nézeteket vallott, akárcsak barátja Bobula Titusz, akik ellenezték a Bethlen-kormány tevékenységét, és készek voltak arra, hogy azt akár fegyveres erővel is megdöntsék.

bobula_titusz_eskuvoi_fotoja.jpg

Bobula Titusz és felesége

 

Fritz Dömel 1923 októberében kereste fel Bobulát és Szemerét, és azt állította, hogy ő a bajor nemzetiszocialisták teljhatalmú megbízottja, és arról érdeklődött, hogy Szemere, mint az ÁBM volt parancsnoka, hány embert tudna fegyverbe szólítani egy hatalomátvételi kísérlet esetén. Nos ez körülbelül 0 fő volt, de Döhmelt ez nem tántorította el, és komolynak tűntek a szándékai. Itt jött képbe a Fajvédő Párt egyik alapítója, a nemzetgyűlési képviselő, az ÉME egyik vezetőségi tagja, dr. Ulain Ferenc, aki személyesen is ismerte Adolf Hitlert. Bobula november elején felhívta a lakására őt, és bemutatta neki Döhmelt. Ulain dolga az volt, hogy kiderítse, hogy ez az ajánlat mennyire lehet hiteles, hiszen eléggé hihetetlennek tűnt a résztvevők számára. Ulain elbeszélgetett Döhmellel, és megállapította, hogy őt valóban Hitlerék küldhették, hogy a német és magyar nemzetiszocialista csoportok megállapodásáról tárgyaljon, hiszen olyan dolgokat tudott az NSDAP-ről, amit nem tudhatna, ha nem a párt megbízottja lenne. Ezek után az összeesküvők elkezdtek tárgyalni arról, hogy hogyan is lehetne megdönteni a Bethlen-kormányt. A német férfi ígéretet tett 14 ezer bajor önkéntesre, akik segíteni fogják majd a hatalomátvételt, majd arról egyeztettek, hogy a Bethlen-kormány tagjai közül kiket kellene internálni a hatalomátvétel után, és a zsidókérdés is előkerült eléggé antiszemita megközelítésben.

dr_szemere_bela.jpg

Szemere Béla

A felek írásbeli szerződést kötöttek, amely 11 cikkelyből állt és 3 mellékletet tartalmazott. Lényege az volt, hogy a sikeres bajor és magyarországi hatalomátvétel után az újonnan megalakuló bajor állam el fogja ismerni az újonnan megalakuló magyar államot, mégpedig annak 1914-es, az első világháború és a trianoni békeszerződés életbe lépése előtti államhatáraival. A szerződő államok pedig, miután sikerült „általuk célszerűnek ítélt rezsimeket” hatalomra juttatniuk saját országukban, katonailag is mindenben igyekeznek segíteni egymást – elsősorban a kisantant Csehszlovákia ellen fognak össze és nyújtanak egymásnak kölcsönös katonai segítséget, ha az akár Bajorországot, akár Magyarországot megtámadná. A szerződést a felek november 5-én írták alá, viszont Ulain Ferenc az egészet komolytalannak tartotta, és kételkedésének adott hangot, ezért pedig személyesen Adolf Hitlernél akart rákérdezni, hogy komoly-e a dolog. Végül egy állítólagos futár egy állítólagos üzenetet hozott, mely szerint Hitler és Ludendorff személyesen akarják őt fogadni, és várnak rá Münchenben november 7-én este nyolc órakor. Ulain elrakta a szerződést, és 1923. november 6-én vonatra is szállt, hogy egyenesen Adolf Hitlerhez menjen Münchenbe. A történet innen kezd érdekessé válni, hiszen a nemzetgyűlési képviselőt már detektívek várták a határon, és közölték vele, hogy mindenről tudnak, és megkérték, hogy másnap fáradjon be a budapesti főkapitányságra tisztázni a helyzetet, ahol már várt rá Szemere és Bobula is őrizetbe véve.

ulain_ferenc_fotoja.jpg

dr. Ulain Ferenc



A puccskísérlet végkimenetele
Fritz Döhmel 1923. augusztusában bukkant fel Budapesten, önmagát Hitler megbízottjának kiadva, aki viszont kettős, sőt többes játszmát folytatott, ugyanis nem csak jobboldali csoportoknál, hanem kormánytagoknál, liberális és szociáldemokrata lapoknál is házalt. És hogy mivel? Azzal, hogy lerántsa a leplet arról az összeesküvésről, amelyet ő maga szervezett. Hetényi Imre, budapesti főkapitányhelyettes, komolyan vette a német fiatalembert,és megegyeztek, hogy az egy detektívet küld beépített emberként a Szemere-Bobula-Ulain csoport megbeszéléseire, akit ő majd hitlerista bajor katonaként mutat be, ez viszont már késve, nem sokkal azelőtt, hogy Ulain elcsípték Hegyeshalomnál történt meg. Az összeesküvők arról nem tudtak, hogy Döhmel lényegében eladta a puccstervet a kormánynak, viszont arról már tudtak, hogy a rendőrség figyeli őket, hiszen Prónay Pál figyelmeztette erre őket, azonban ez a figyelmeztetés sem használt túl sokat, és az összeesküvők tovább szövögették a Bethlen-kormány megdöntésére vonatkozó elképzeléseiket. A kihallgatás során mindhárom férfi arra hivatkozott, hogy ők ugyan nem akarták erőszakkal megdönteni az államhatalmat, de azt elismerték, hogy keresték a kapcsolatot az NSDAP-vel, de ezt csak a magyar állam javára tették, utólag pedig jelentést kívántak volna tenni a kormánynak és személyesen Horthy Miklós kormányzónak, így legfeljebb afféle önjelölt diplomatákként jártak el, de semmiképpen sem szőttek államellenes összeesküvést vagy készültek erőszakos hatalomátvételre. Bobula nem volt hajlandó vallomást tenni, Szemere Béla arra hivatkozott, mint Kósa Lajos napjainkban, hogy a tárgyalások németül folytak, ő vele pedig csak annyit osztottak meg a társai amennyit szükségesnek véltek. Ulain elismerte, hogy valóban kapcsolatban állt Hitlerrel és körével, de ezt csak a magyar állam javára kívánta felhasználni, és igyekezett kihangsúlyozni, hogy Döhmel terveit gyerekesnek tartotta, ezért tartotta fontosnak a Hitlerrel és a Lundendorff-fal folytatandó személyes tárgyalást. Szemerét, Bobulát és Ulaint végül lázadás előidézésére létrejött szövetség bűntettével gyanúsították és vádolták meg. Az ügyet a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszék dr. Langer Jenő elnökletével 1923 decemberében és januárjában tárgyalta. Az Ébredő Magyarok Egyesületének lapja, a Szózat igyekezett megvédeni a vádlottakat, és az akkor már a müncheni sörpuccs bukása miatt szintén eljárás alatt álló Adolf Hitler is kiadott egy nyilatkozatot a lapba, ahol leszögezte, hogy Fritz Döhmel sosem volt az ő vagy politikai pártja megbízottja, és a bajor nemzetiszocialistáknak sosem állt szándékában a magyar állam belügyeibe beavatkozni, katonákat pedig maximum csak léghajón tudna küldeni.

szozat1923december23p7-page-001.jpg

Adolf Hitler nyilatkozata a Szózatban

 

A büntetőtörvényszék 1924. január 24-én hirdette ki az ügyben az elsőfokú ítéletet, melyben mindhárom vádlottat, Ulain Ferencet, Szemere Bélát és Bobula Tituszt is mindössze egy hónap és tizennégy napi államfogházra, mint főbüntetésre, illetve a bűnügyi költségek és a fogvatartás költségeinek megtérítésére, mint mellékbüntetésre ítélte. A vádlottak az elsőfokú ítélet ellen fellebbezéssel éltek, és 1924. április 7-én Budapesti Királyi Ítélőtábla a másodfokú ítéletében felmentette mindhárom vádlottat a lázadásra irányuló szövetség létesítése alól, és még a bűnügyi költségeket is a magyar államra hárította, végül ezt az ítéletet harmadfokon is helybenhagyták 1924. november 18-án.

Mit akart Fritz Döhmel?
Nem tudjuk, és ez valószínűleg örökre rejtély fog maradni. Vallomása után kitoloncolták Magyarország területéről a hatóságok.  Van olyan elmélet, hogy őt a Bethlen-kormány bérelte fel, hogy a Gömbös Gyula vezette szélsőjobboldali fajvédő képviselőcsoportot kompromittálja és elszigetelje, hiszen a konszolidációra törekvő Bethlen-kormánynak számos nehézséget okozott a Fajvédő Párt, köztük Ulain Ferenc is, aki számos korrupciós ügyről igyekezett lerántani a leplet, ám ez az elmélet több helyütt is sántít, és valószínűbb az, hogy Döhmelt csak az anyagi haszonszerzés hajtotta, és ezért próbálta eladni a puccstervet a hatóságoknak.

frissujsag1923november10p2.jpg

Korabeli újságcikk az esetről

 

Az is kizárható, hogy a hatóságok direkt szerveztek be egy embert a Szemere-Bobula-Ulain csoport lebuktatására, hiszen Ulaint mint politikai befolyással rendelkező képviselőt és a bajor nacionalistákkal valóban kapcsolatot tartó személyt csak valamivel később vonták be. Tehát amikor Döhmel felvette a kapcsolatot Szemerével és Bobulával, még nem tudhatta, hogy nemsokára Ulain válik az összeesküvés kulcsfigurájává. Mindent egybevetve úgy tűnik, Döhmel eredetileg nem volt a magyar kormány embere, hanem teljesen önállóan, nem tudni, kinek a megbízásából tevékenykedett, a rendőrségnek pedig csak később kezdett jelentést tenni. Az is kizárható, hogy Döhmel valóban az NSDAP embere volt, azonban később önállósította magát-mint ahogy ezt a vallomásában próbálta beállítani- hiszen a vallomás több egymásnak ellentmondó elemet is tartalmazott. Az viszont elképzelhető, hogy a német fiatalember valamilyen külföldi államnak volt a titkosügynöke, és az volt a feladata, hogy lehetőleg igyekezzen szabotálni a német és a magyar szélsőjobboldali szervezetek közötti együttműködési kísérleteket. Ez érdekében álhatott Franciaországnak, a kisantant államainak, Ausztriának, és természetesen a Weimari Köztársaságnak is. Noha elképzelhető, hogy Döhmel egyszerű szélhámos volt, akit pusztán az anyagi haszonszerzés motivált, az általa végzett igen magas szintű, magukat az összeesküvőket, valamint a politikusokat és rendőröket is megtévesztő dezinformációs tevékenység engedhet következtetni akár egy, a háttérben meghúzódó, nemzetközi titkosszolgálati játszmára is, de természetesen e rejtélyre már soha nem fogunk választ kapni. Ez volt tehát a magyar sörpuccs története, ami korántsem volt olyan izgalmas, mint müncheni társa, de ironikus módon előrevetítette Magyarország jövőjét: a Harmadik Birodalomnak szövetségesévé, majd utolsó csatlósává váltunk a II. világháború alatt. Talán erre voltunk predesztinálva 1923 után…

Források: 
Kantás Balázs: A magyar sörpuccs? 

 

A csapda bezárul: Horthy és Hitler Klessheimban

Magyarország német megszállását Hitler már eldöntötte 1943. szeptemberében. A március 19-én végrehajtott Margarethe I fedőnevű terv előtt még egy fontos aktus történt: Hitler találkozóra hívta Klessheim városába Horthy Miklóst, hogy ott legitimizálja vele a megszállás tényét. Mi történt ezen a Magyarország további sorsát döntően meghatározó találkozón?  Ebben a részben erről lesz szó. Tartsatok velem!


klessheim_borito.jpgHorthy és Hitler a riefelingeni pályaudvaron. A klessheimi kastély 30 km-re volt innen, a két államfő szinte egész úton nem szólt egymáshoz. 


1943. szeptemberében Olaszország kiugrott a háborúból, és Németországnak katonai erővel kellett az ország egy részét a további háborúskodásra bírni. Az olaszok kiugrása sokkolta a német vezetést, és elhatározták, hogy ilyen nem történhet meg még egyszer. Hitler elrendelte, hogy szükség esetén készüljön haditerv a többi szövetséges állam katonai megszállására. Így került kidolgozásra a magyarországi bevonulásra vonatkozó haditerv, a Margarethe I. fedőnévvel, 1943. szeptember 30-án. 1944 februárjában a szovjet csapatok már a Kárpátok előterénél jártak, és ez a gyors előrenyomulás a Führer több szövetségesét is megingatta, így Finnország és Bulgária is tárgyalásokat kezdeményezett a Szovjetunióval. Ahogy az előző részekben is ismertettem Magyarország is béketárgyalásokba kezdett, de a Kállay-kormány nem a Szovjetunióval, hanem az angolszász szövetségesekkel ült le tárgyalni. Hitler ezekről pontosan értesült, és joggal gondolhatta, hogy szövetségese csak egy megfelelő pillanatra vár, hogy befejezze a németek oldalán a háborút. Hitlernek szüksége volt Magyarország gazdasági és társadalmi erőforrásainak azonnali és teljes kiaknázására, amit Kállay Miklós minden erővel próbált hátráltatni. Egy szellemes anekdota is szól ezekről az időkről, ami jól lefesti a Kállay-kormány hozzáállását a németekhez: Amikor a kormányfő egy alkalommal Carl von Clodiusszal, a német Külügyminisztérium Gazdaságpolitikai Osztályának helyettes vezetőjével tárgyalt, a német diplomata a következőket mondta neki: „Nézze, én akármit kérek önöktől, nem kapok meg semmit. Fordítsuk meg a dolgot: ön ajánljon föl valamit, amit teljesíteni is tud.” Erre Kállay a következőt válaszolta a memoárja szerint: „Szívesen rendelkezésükre bocsátok egy szalonkocsit, ha akarja.”

20130830-ii-vilaghaboru-miert-nem-tudtunk3.jpgKállay Miklós és kormánya

 

A Magyar Királyi Hadsereg ekkortájt már „csak” megszálló tevékenységet folytatott a szovjet fronton, viszont ezeknek az erőknek a hazavezénylését 1943 őszétől már sürgette a kormány, hogy a Kárpátok vonalának védelmére tudjanak berendezkedni. 1944. február 12-én Horthy Miklós levélben kérte erre Hitlert, két nappal később pedig ugyanezt Szombathelyi Ferenc is megtette Wilhelm Keitelnek írt levelében.
Február 28-án Adolf Hitler elrendelte a Margarethe I. terv végrehajtását. A bevonulás időpontját március 19-re tűzték ki, hogy a vasárnapi pihenőnapot kihasználva elejét vegyék egy esetleges magyar ellenállásnak. A hadparancsot a Führer március 12-én írta alá. Indokként hivatkozott a Kállay-kormány politikájára, és kifejtette hogy Magyarország az egész keleti front szempontjából meghatározó tényező, tehát ha Magyarország kiugrik a háborúból, az Németország szempontjából végzetes lehet. A parancs három kikötést is tartalmazott: a felvonulás az országon belül történjen átvonuló csapatoknak álcázva (innen a „trójai faló” elnevezés), a csapatmozgásokat „álcélok” megadásával leplezni kell, valamint meg kell erősíteni a megszálló egységeket ejtőernyős, páncélos és motorizált, illetve a légierő egységeivel, továbbá megszálló rendőri erőkkel. A főbb hadigazdasági és politikai központokat is ki kell jelölni. Az estleges ellenállást a legkeményebb eszközökkel le kell törni.  Hitler ugyanezen a napon fogadta Lakatos Géza vezérezredest, a Magyar Megszálló Erők parancsnokát, és a Führer megtévesztés céljából ígéretet tett a magyar csapatok fokozatos visszavonására. Március elején a németek megkezdték a megszálláshoz szükséges erők összevonást a magyar határ mentén, ez pedig komoly nyugtalanságot okozott a magyar politikai élet szereplői között. Március 13-án Kállay, Keresztes-Fischer Ferenc, és Szombathelyi Ferenc megbeszélést folytatott a kialakult helyzetről. A megszállás lehetőségét mindhárman kizártnak és ésszerűtlennek  tartották, sokkal inkább úgy vélték, hogy ez csak egy nyomásgyakorlás a német fél részéről, hogy bizonyos politikai engedményeket erőszakoljanak ki. Ugyanezen a napon a helyzet tisztázása érdekében Bajnóczy József vezérkar főnök-helyettes 19:30-ra meghallgatásra kérette Fütterer altábornagyot, a budapesti német légügyi attasét, és magyarázatot kért a bécsi eseményekről, azaz miért rakodtak ki öt napja folyamatosan 40-50 német katonai szerelvényt Bécsújhely-Kismarton (Wiener Neustadt-Eisenstadt) térségében? Az attasé megnyugtatta Bajnóczyt, közölte, hogy ezek a csapatok kiképző feladatok ellátását végzik, és a magyar kormánynak nincs miért aggódnia.  Március 15-én Hitler és a német vezetés még egyszer megvitatta a magyar kérdést. Felhívták Hitler figyelmet arra, hogy a harcszerű akció nem tenne jót Németország helyzetének, ezért meg kell egyezni a kormányzóval, és új magyar kormányt kell felállítani, így az ország belpoltikailag stabil marad, és a magyar egységek továbbra is felhasználhatóak lennének a fronton. Hitler ezért úgy döntött, hogy egyszerre kerül sor katonai és politikai fellépésre. Döntött arról, hogy meghívja magához a kormányzót, és a honvédség vezetőit, hogy a távollétükben kerüljön sor a bevonulásra, így nem tudják majd megszervezni az ellenállást. Hitler fontosnak tartotta az erődemonstrációt, hogy elrettentse a többi szövetséges országot a kiugrástól. A kormányzót pedig közben ráveszi arra, hogy adja hozzájárulását a megszálláshoz, és kötelezze magát a jövőbeli német kívánságok teljesítésére. A Führer ragaszkodott egy új kormány kinézéséhez Imrédy Béla vezetésével, és előírta, hogy Berlin egy teljhatalmú birodalmi megbízottat küld Budapestre, hogy ellenőrizze a magyar kormány tevékenységét.  Csapda tehát előállt, már csak be kellett zárni.


20140509nemet-megszallas4.jpgA Wehrmact egységei 1944. március 19-én nyomultak be Magyarország területére

 

Ugyanezen a napon, 1944. március 15.-én a Cserkész Szövetség rendezésében ünnepi díszelőadást tartottak az Operában. A protokolláris rendezvényen a kormány és a diplomáciai testület tagjain kívül a kormányzó is megjelent. Az előadás szünetében a német követség egyik tanácsosa váratlanul betoppant a díszpáholyba, és átadta Horthy szárnysegédének Von Jagow nagykövet üzenetét. A német követ „rendkívül fontos és halaszthatatlanul sürgős ügyben" azonnali kihallgatást kért Horthy kormányzótól. Az esti órákban Von Jagow átadta a kormányzónak Adolf Hitler személyes üzenetét, amelyben a Führer arra kérte Horthyt, hogy jelenjen meg nála legkésőbb március 20-ig Klessheimben, és ott megtárgyalják a katonai együttműködés aktuális kérdéseit, valamint a magyar csapatok esetleges visszavonásának az ügyét. Horthy így írt az emlékirataiban: „Jagow-ot határozott válasz nélkül bocsátottam el. Alapos megfontolást kívánt, hogy ennek a meghívásnak eleget tegyek-e, vagy sem"

20190319klessheim.jpg

Von Jagow birodalmi nagykövet Bárdossy László miniszterelnök társaságában 

 

A kormányzó másnap magához hívatta Kállay Miklóst, hogy megbeszéljék az utazást. Horthy ugyanis félt attól, hogy Hitler nem a magyar haderőről kíván vele tárgyalni, hanem a kormány menesztését fogja követelni. Kállay ellenezte az utazást, hiszen Horthyhoz hasonlóan csapdát sejtett az egészben, ezért azt javasolta a kormányzónak, hogy betegségre hivatkozva térjen ki ez elől, és a vezérkari főnököt küldje ki maga helyett Klessheimbe.

klessheim_idezet_kallay_2.png

A kormányzó kikérte még Ghyczy, Szombathelyi és Csatay Lajos honvédelmi miniszter véleményét is. Csatay osztotta Kállay véleményét, és azt javasolta, hogy a megbeszélésre a Honvéd Vezérkar főnőke utazzon ki.  Ghyczy külügyminiszter viszont korántsem volt ennyire határozott, és a kétségeit hangoztatta. Szerinte, ha a kormányzó ebben a kritikus helyzetben visszautasítja Hitler meghívását, az még jobban elmérgesíti a már amúgy is rendkívül rossz német-magyar viszonyt. Végül Szombathelyi Ferenc vezérezredes véleménye bizonyult döntőnek. Ő nem tartotta valószínűnek a német megszállást, a csapatösszevonásokat csupán erődemonstrációként értékelte. Szombathelyi rámutatott arra, hogy Hitler előtt senkinek sincs akkora tekintélye, mint a kormányzónak, ezért személyes fellépésével csak neki van esélye elérni a keleti fronton állomásozó magyar csapatok hazahozatalát. Horthyt ez az érvelés meggyőzte, és az elutazás mellett döntött. A kocka tehát el volt vetve magyar részről is.

klessheim_idezet_kallay_3.png


A kormányzói különvonat, a Turán, március 17-én az esti órákban futott ki a Kelenföldi-pályaudvarról. Horthy elutazásáról a legszűkebb belső körön kívül senki sem tudott. A kormányzó nem látta annyira kiélezettnek a helyzetet, nem gondolta, hogy Hitler mire készül. Kállay viszont pesszimista volt, és arra kérte Horthyt, hogy ha Hitler ragaszkodik az ő menesztéséhez, ha ezt az árat szabja a magyar csapatok hazahozataláért, vagy a német katonai jelenlét mellőzéséért, akkor Horthy ebbe egyezzen bele, viszont az ország szuverenitásának kérdésében semmit se engedjen. „Könny volt a szememben, amikor elbúcsúztunk. Még az is eszembe jutott, hogy vajon látom-e még valaha" -írta a kormányfő a memoárjában. A kormányzó és kísérete, köztük Ghyczy Jenő külügyminiszter, Csatay Lajos honvédelmi miniszter, illetve Szombathelyi Ferenc vezérezredes, vezérkari főnök másnap reggel érkeztek meg a riefelingeni pályaudvarra, ahol Hitler várta a kormányzót, népes kíséretével. Ha hihetünk Horthy vallomásának, komolyan elgondolkodhatott a Führer meggyilkolásán is: Így hát Ghyczy külügy- és Csatay honvédelmi miniszter, valamint Szombathelyi vezérkari főnök kíséretében 1944. március 17-én útra keltem. […] Sok mindenféle részlet elhomályosodott emlékezetemben, arra azonban egészen pontosan emlékszem, hogy kiszállásom előtt kétszer is magamhoz vettem pisztolyomat és megint kétszer vissza is tettem. Tudtam, hogy – eltérően Hitler tábornokaitól – nem motoznak meg fegyver után, azonban a bíráskodás joga magasabb Lényt illetett meg. Pisztolyom a vonatban maradt. „ A pályaudvaron csatlakozott hozzájuk Sztójay Döme berlini követ. A találkozó nagyon feszült légkörben zajlott Klessheimben, Horthy erről így írt: „Hitler erős zavarában láthatóan nem tudta, hogyan fogjon hozzá a tárgyaláshoz. Ahelyett, hogy a csapataink hazarendelésével kezdte volna, az olaszok „árulását" hozta fel, amely Németországot igen nehéz helyzetbe sodorta. Úgy tudja, hogy Magyarország is az irányváltoztatás gondolatával foglalkozik, és ezért arra kényszerül, hogy „megtegye intézkedéseit", nehogy másodízben is meglepetés érje."

20140318horthy-es-hitler-targyalasa-klessheimben2.jpg

Ezután a Führer kijelentette, hogy elrendelte Magyarország megszállását, és ha kell akár román, vagy szlovák csapatokat is igénybe fog venni ehhez (Az utóbbi csak fenyegetőzés volt, Hitler március 15-én ezt az ötletet az ország belső békéjének megőrzése érdekében elvetette) Horthy ekkor felállt az asztaltól, és közölte Hitlerrel, ha ez részéről elhatározott szándék, akkor semmi értelme sincs a tárgyalásoknak, és kijelentette, hogy kíséretével most rögtön hazautazik. Ezzel párhuzamosan a magyar külügyminiszter Ribbentrop német külügyminiszterrel tárgyalt, Wilhelm Keitel pedig Szombathelyi Ferencnek mondta el, hogy Németország katonai erővel fog érvényt szerezni akaratának. Miután Horthy kiviharzott Hitler irodájából magához kérette kíséretét, akik még nem akartak utazni, javasolták az államfőnek, hogy folytassa Hitlerrel a tárgyalást, és győzze meg őt arról, hogy a megszállásnak semmi értelme sincs, hiszen Magyarország hű a szövetségeséhez. Horthy azonban mielőbb utazni akart, majd megkérte a Führer protokollfőnökét, Dörnberg bárót, hogy haladéktalanul gondoskodjon a kormányzói különvonat elindításáról. A németek azonban semmit sem bíztak a véletlenre. A magyar delegáció megérkezése után a különvonatot eltávolították a pályaudvarról, a kommunikációs összeköttetést pedig megszakították, így Horthy nem tudta telefonon tájékoztatni Kállayt a kialakult helyzetről.

20190319klessheim4.jpg

A Hitlerrel lezajlott indulatos vita után a távozni készülő Horthyval közölték, hogy légiriadó miatt egyelőre nem lehetséges a különvonata elindítása. Mindez csak ürügy volt a magyar küldöttség visszatartására, Horthy meg is kérdezte: „Tekintsem fogolynak magam?" Még magát Hitlert is meglepte a magyar államfő heves reakciója, ezért ebédre invitálta Horthyt, felajánlva a megbeszélések folytatását.

klessheim_idezet_horthy_1.png

Horthy próbálta meggyőzni Hitlert, hogy nincs szükség a megszállásra, a Führer azonban hajthatatlan volt a kérdésben, ezért a kormányzó közölte, hogy haladéktalanul haza kíván utazni. Hitler ebbe beleegyezett, de előbb egy nyilatkozat aláírást kérte a sértett Horthytól, mely szerint a német bevonulásra közös megegyezés alapján került sor, viszont ő ezt határozottan visszautasította. A hazautazást viszont továbbra is késleltették. Szombathelyi átlátta a helyzetet: a megszállás már tény, most arra kell törekedni, hogy ez minél kevesebb áldozattal járjon, majd közvetítő szerepre vállalkozott a német és a magyar felek között. A Hitlerrel, illetve Keitellel lefolytatott megbeszélés után Szombathelyi arról tájékoztatta Horthyt, hogy a megszálló hadművelet már elindult, és Keitel vezértábornagy szerint nem is lehet leállítani, a Führer viszont ígéretet tett a vezérezredesnek, miszerint, ha kellő garanciát kap, akkor a katonai hadművelet után néhány héten belül kivonja a Magyar Királyság területéről a megszálló erőket, és a jogfolytonosság, és a belső rend érdekében fontos lenne ha a kormányzó is a helyén maradna. Szombathelyi meggyőzte a magyar államfőt, hogy még egyszer tárgyaljon Hitlerrel, így került sorra a harmadik megbeszélésre 1944. március 18-án este nyolckor. A Führer meggyőzte Horthyt, hogy tiszteletben kívánja tartani Magyarország függetlenségét, de nem tekinthet el bizonyos ideiglenes rendszabályoktól. Közölte, hogy ha kormányzó hajlandó együttműködni, és kinevez egy új kormányt (ekkor már Sztójay Döme volt a jelölt Imrédy helyett Szombathelyi javaslatára) akkor a német csapatokat a megszállás után fokozatosan kivonja az országból. Hitler látván Horthy csökönyös ellenállását végül bevetette a csodafegyverét, a román kártyát, miszerint, ha tovább ellenkeznek, illetve a megszálló német csapatok bármilyen ellenállásba ütköznének, akkor bevonultatják az országba a határokon készültségbe várakozó román, szlovák és horvát csapatokat is. Horthy végül beadta a derekát, és tudomásul vette a megszállás végrehajtását, de nem tett semmilyen konkrét ígéretet, de a lemondását sem helyezte kilátásba, ám annak a németek által előkészített közös nyilatkozatnak az aláírását megtagadta, amit Von Ribbentrop terjesztett elé, és amiben az szerepelt, hogy a német csapatok a birodalmi illetve a magyar kormány közös megegyezése alapján vonulnak be az országba.

20190319klessheim10.jpg

A német külügyminiszter végül nem erőltette a dolgot, hiszen az a tény, hogy a kormányzó végül megtartotta hivatalát, az együttműködés jeleként volt értelmezhető. Hogy Horthy miért nem mondott le, arról így írt emlékirataiban: „Tisztában voltam vele, hogy lemondásom nemcsak Magyarország megszállását nem akadályozza meg, hanem még jó alkalmat is kínál Hitlernek arra, hogy száz százalékosan náci-nyilaskeresztes irányultságú kormányt ültessen nyeregbe. ... Bizonyára sokkal, de sokkal kényelmesebb lett volna számomra, és egyúttal számos szemrehányástól is megkímélhettem volna magamat, ha egy hatásos gesztussal elhárítom magamtól a további felelősséget, és visszavonulok."

klessheim_idezet_horthy_2.png


 A kormányzó különvonata végül március 18-án este nyolc órakor hagyhatta el a riefelingeni pályaudvart. A vonatot először Salzburgban, majd Linzben is hosszabb ideig feltartóztatták, nyilván abból a célból, hogy a Turán csak akkorra érkezhessen meg Budapestre, amikorra a németek már megszállták a fővárost. Szombathelyi tartott attól, hogy a magyar csapatok szórványos ellenállásba fognak kezdeni. Semmi esélyt nem látott arra, hogy a honvédség feltudja tartóztatni a megszállókat, tehát a harc csak felesleges vérontás lenne. Ezért Linzből táviratban utasította a honvédséget, hogy semmilyen ellenséges lépest ne tegyen a bevonuló németekkel szemben, így az ellenállás lehetősége végleg szertefoszlott.

Források:
Olasz Lajos: Magyarország német megszállása (Rubicon 2014/3)
Számvéber Norbert: A Margaréta hadművelet (Rubicon 2014/11)
Joó András: Kállay Miklós (Rubicon 2017/5)
Elter Tamás: Klessheim sötét titkai: így csalta tőrbe Hitler Horthyt (Origo/2019.03.19)
Elter Tamás: Jobb lett volna-e, ha Horthy lemond? (Origo/2018.03.19)


 

Edmund Veesenmayer 1943-as jelentése Magyarországról

1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarország területét. Bár Horthy a helyén maradt, és új kormányt nevezett ki Sztójay Döme vezetésével, a valós hatalmat nem ők, hanem a teljhatalmú birodalmi megbízott, az SS-Brigadführer diplomata és kém Edmund Veesenmayer képviselte, aki nem kevesebb feladatot kapott Hitlertől,mint hogy Magyarország erőforrásait szolgálja ki a Nagynémet Birodalomnak. De miért pont ő kapta ezt a megbízatást, és milyen jelentést tett 1943. decemberében Adolf Hitlernek Magyarország állapotáról? Ebben a bejegyzésben erről lesz szó. Tartsatok velem!

facing-the-facts-edmund-veesenmayer-at-nuremberg.jpg

Veesenmayer az ún. nevezett Wilhelmstrasse-peren. 20 évre ítélték, végül 1954-ben szabadlábra helyezték, majd üzleti pályafutásba kezdett, és tehetős üzletemberként vonult nyugdíjba.

 

Edmund Veesenmayer 1904. november 12-én látta meg a napvilágot a bajorországi Bad Kissingen városában. 1923 és 1926 között politológiát hallgatott Münchenben, ahol 1928-ban politológia doktorátust szerzett.  Ezek az egyetemi évek nagyon meghatározóak voltak a fiatal életében. Ekkor találkozott és ismerkedett meg Wilhelm Kepplerrel, aki már 1927 óta az NSDAP tagja volt, és a párton belül elsősorban gazdasági, gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Keppler 1933-ban mandátumot szerzett a német törvényhozásba, aminek épületét pár nappal a választások előtt gyújtottak fel, mai napig ismeretlen okokból. Hitler ezután magához ragadta a hatalmat, és 1934. augusztusában Hindenburg elnök halála után hivatalosan is ő lett az ország Führerje. Keppler 1933-ban belépett az SS kötelékébe is, és karrierje eltartott egészen 1945-ig. Keppler számos gazdasági, valamint gazdaságdiplomáciai feladatot hajtott végre, mindezeket 1942-től már SS-oberggruppenführeri rendfokozatban. 1938-tól Keppler különleges megbízatású államtitkár lett a német külügyminisztériumban.

germany_soviet_delegation_wilhelm_keppler_cropped.jpg

Veesenmayer mentora: Wilhelm Keppler  

 

Így került Veesenmayer is Wilhelmstrasszéra, ahol követi rangot kapott. Maga Edmund 1932. februárjában lépett be a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba, majd az SS kötelékébe is csatlakozott az 1936-os esztendőben. 1937-ben belecsöppent a nemzetközi politika folyamataiba, hiszen részt vett az ez évi osztrák-német tárgyalásokon Konstantin von Neurath birodalmi külügyminiszter oldalán. Ezután többször is megfordult Ausztriában, ahol az Anschluss előkészítését segítette. Ezért a munkájáért 1938. márciusában előléptették SS-Standartenführerré. Karrierje következő állomása Csehszlovákia volt, ahol előbb preferálta, majd gyakorlatban is segítette a Szlovák bábállam létrehozását 1939. márciusában. Ő tett javaslatot Josef Tiso kinevezésére is. Két héttel Lengyelország megtámadása előtt már Danzigban találta az élet, hol különböző intézkedésekkel foglalkozott, amelynek céljai a feszültség fokozása volt Lengyelország és Németország között. Belépett magas befolyású üzleti körökbe, ahol sok előkelő barátot szerzett. Foglalkozott az ír kérdéssel is, vagyis, hogy a britek ellen Írország, illetve az IRA milyen módon lehetne felhasználható. Útja 1940-ben vezetett először Közép-Európába és a Balkánra; ekkor Bécsben, Pozsonyban, Budapesten, Belgrádban, Athénben, Szófiában és Bukarestben fordult meg. A Német Birodalom Külügyminisztériumának gazdasági szakértőjeként mérte fel a kelet- és közép-kelet-európai gazdasági és politikai állapotokat.  

e_veesenmayer.jpg

1941. április 1-én, öt nappal a Jugoszlávia ellen indított német támadás előtt Ribbentrop Zágrábba küldte. Feladata szerint fel kellett mérnie, hogy milyen lehetőségei lennének egy független horvát állam létrehozásának. Munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy időben a német csapatok bevonulásával kikiáltották Horvátország elszakadását Jugoszláviától-megalakítva ezzel a horvát bábállamot. Egy ideig még Zágrábban maradt, ahol Siegfried Kasche SA-Obergruppenführernek, zágrábi követnek volt munkatársa. Fontos szerepe volt a szerb és a horvát zsidóság üldözésében, majd későbbi elpusztításában. 1941 szeptemberében Belgrádban, majd a megszállt Görögországban tevékenykedett.

adolf_hitler_meets_ante_paveli_1941.jpg

A horvát bábállam vezetője, Ante Pavelić találkozása Adolf Hitlerrel 

 

Ahogy az előző részben ismertettem a Kállay-kormány béketapogatózásokba kezdett az angolszász szövetségesekkel, erről pedig a német titkosszolgálat is pontosan tudott. Ezt a németek nem nézték tétlenül, hiszen nem engedhették meg maguknak, hogy Olaszország után egy másik fontos szövetséges államot elveszítsenek. 1943. szeptember 30-án a vezérkar beterjesztette a Margarethe I fedőnevű tervet, ami Magyarország megszállására vonatkozott. A haditerv készen állt, csak a végrehajtásának mikéntje, és időpontja volt még kérdés. Ekkor kapott újabb feladatot Veesenmayer: 1943 novemberében Budapestre küldték, hogy jelentést készítsen a magyar gazdasági és politikai viszonyokról, illetve mérje fel azt is, hogy katonai megszállás esetén a németek kikre számíthatnak és kikre nem. A jelentés belső információs céllal készült, nem kívánták publikussá tenni a németek. A 10 oldal terjedelmű jelentés 1943. december 14-én készült el. „A Führer nem kapitulál – volt 12 órán keresztül a Führer 1943. november 9-i nagy beszédének egyedüli hivatalos kommentárja. Ez tulajdonképpen mindent jellemez: csalódást, aljasságot, félelmet és hajlandóságot az árulásra.” Így kezdődött a nevezetes jelentés, ahol a későbbi teljhatalmú megbízott több kérdéskört is tárgyal. Hibáztatta Veesenmayer a magyar politika irányítóit, a hivatalban lévőket és a színfalak mögött tevékenykedőket egyaránt. Bírálta Magyarország hozzáállását az 1938-as Csehszlovák események kapcsán, amikor ugyanis Horthy nem fogadta el Hitler javaslatát, hogy a Magyar Királyi Hadsereg támadja meg az északi szomszédját, és bírálta azt is, hogy Magyarország csak a birodalom révén tudott gyarapodni békés úton.  Egy kis történelmi elmélkedésbe is belekezd, kiemeli, hogy Magyarország mindig passzív rezisztenciával figyelte az elnyomó hatalmak működését az országban, és az összes szabadságharcát leverték a nemzetnek. Kiemeli, hogy Magyarországon jelentős a német kultúra, és megjegyzést tesz a magyarok általános pesszimizmusára.

v_idezet.png

v_idezet_2.png

Kirohanást intéz jelentésében a zsidók ellen, rájuk hárítja a felelősséget az országban tapasztalható defetista hangulatért és azért, hogy „széles körben szabotálják a közös háborús célokat". Nézete szerint a magyarok azért nyújtanak menedéket a zsidóknak, mert meggyőződésük, hogy ily módon mentesülnek a súlyos légitámadások alól, és a háború utáni időkre gondolva ekként vélik leginkább szolgálhatni a magyar érdekeket. Magyarországon Németországnak két fő ellenséggel kell számolnia: a zsidókkal és a velük rokoni kapcsolatban lévő arisztokratákkal.  Veesenmayer megállapította, hogy Horthynak nagy a tekintélye, majd hozzátette, hogy bár „rossz befolyások" alatt áll, mégsem kell őt támadni, sőt a tervbe vett változásokat is vele együtt, nem pedig az ő ellenében vagy nélküle kell véghez vinni.

v_idezet_5.png

Jellemzi a jelentés mindazokat a politikusokat és katonai személyiségeket, akik Kállay utódaként számításba jöhetnek, elmondja róluk, mit tudnak és mit érnek, és azt a végkövetkeztetést vonja le, hogy a választékból a legjobb Imrédy és Bárdossy, kettőjük közül az egyik lenne a legjobb miniszterelnöknek. A kívánatos változásokra csak úgy kerülhet sor, ha a Harmadik Birodalom kikényszeríti azokat, s a Kállay-rendszer végének a kezdetét az jelentené, ha „egy német SS-hadosztály lenne a helyszínen és hathatós intézkedésekkel lépnének föl a zsidók ellen.

v_idezet_6.png

A jelentését 8 pontban foglalta össze:
1. A magyarországi fejlemények olyan pontra érkeztek, amely parancsolóan megköveteli a gyors és erélyes cselekvést.
2. Minthogy a magyar kérdés megoldása, ha az egyáltálán lehetséges, csak a kormányzóval együtt hajtható végre, ebből a szempontból is eljött az ideje, hogy megszüntessük Magyarország önállósodásának állapotát.
3. Magyarországot mint fontos közlekedési térséget és alkalmas gazdasági segédeszközt főleg mezőgazdasági szempontból, teljesen és egészében be lehet és be is kell illeszteni a birodalom hadigazdálkodásába.
4. A jelenlegi magyar kormánypolitika és propaganda olyan alakot öltött, amely a birodalom állandó, burkolt provokációját mutatja. Ha erre válaszunk elmarad, azt magyar és ellenséges részről is a gyengeség jelének tekintik, és az annak megfelelően hatna a ránk nézve egyébként hasznos elemekre is.
5. A megfelelő következményekkel járó aktív birodalmi politika semmilyen szempontból sem jelent veszélyt a birodalom bármiféle későbbi politikájára, mert Magyarország nemzetté válása még kezdeti állapotában van, és még évtizedekig tarthat, míg az érettség bizonyos fokát eléri.
6. Nem kell a velünk szövetséges magyar peremállamokat érintő bármilyen komoly természetű negatív kihatástól tartanunk, mert a bolsevista veszély túl fenyegetően függ az egész délkeleti térség felett.
7. Különféle okokból ütött az óra, hogy a zsidókérdéshez alaposan hozzányúljunk. Annak tisztázása előfeltétele, hogy Magyarországot beiktathassuk a birodalom harcába, melyet védelméért és létéért folytat.
8. A 3. sz. mellékletben gyakorlati javaslatok kerülnek kifejtésre azokról a lehetőségekről, miként lehetne a magyarországi mai helyzet megváltoztatását elérni, és milyen előfeltételek tűnnek szükségesnek Németország részéről esetleges nehézségek vagy későbbi visszaesések elkerülésére.

Edmund Veesenmayer teljes jelentése itt olvasható el: http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/ng5560.html

Források:
Kovács Tamás: Edmund Veesenmayer (Rubicon 2014/11)
Jefferson Adams: Historical Dictionary of German Intelligence, Scarecrow Press, 2009
Pritz Pál: Edmund Veesenmayer nevezetes jelntése (Korunk 28. évf. 12. sz. 2017. december)
Joó András:  
Kállay Miklós külpolitikája. Magyarország és a háborús diplomácia, 1942–1944

Magyarország német megszállása: az előzmények/1. rész

77 évvel ezelőtt, 1944. március 19-én vonultak be a Wehrmacht egységei Magyarország területére, és szállták meg hazánkat.  A megszállás következtében a Magyar Királyság a szuverenitását részben elvesztette, a politikai, és gazdasági élet, valamint a katonai kérdésekben közvetlenül a Harmadik Birodalom befolyása alá került. Eichmannék titkosrendőrsége beszivárgott hazánk területére és a magyarországi zsidóságra tragikus hónapok vártak. Bár Horthy a helyén maradt, Magyarország már nem volt ugyanaz az állam, mint 1944. március 19-én. De mégis mi vezetett ahhoz, hogy szövetségesünk katonai beavatkozást hajtott végre ellenünk, hogy így tartson minket a háborúban? Ebben a rövid irományban az egyik fontos tényezőről, Kállay Miklósról, és külpolitikájáról lesz szó. Tartsatok velem!

47322.jpg

 A Harmadik Birodalom 1941. június 22-én megindította támadását a Szovjetunió ellen. A németek akkor még nem kívánták Magyarország hadba lepését, és a magyar hadvezetés is megosztott volt a hadüzenet kérdésében. Ám egy esemény megváltoztatta a Horthy-korszak történetét: 1941. június 26-án, a déli órákban először szovjet vadászgépek géppuskával lőttek egy Kárpátalján közlekedő magyar gyorsvonatot, majd felségjelzés nélküli repülők bombákat dobtak Kassa belvárosára 13:08-kor.  A vezérkar mindkét akciót a szovjeteknek tulajdonította, és erről Horthyt is tájékoztatta.  Június 27-én délelőtt Bárdossy László a képviselőházban bejelentette: „Magyarország és a Szovjetunió között a hadiállapot beállott.”  

bardossy_idezet.png

Mai napig nem tudni, hogy ki volt az elkövető, és miért bombázta le a felvidéki magyar várost, de egy biztos: Magyarország sorsa akkor megfordult a történelemben. 1942 elejére Horthy bizalma megrendült Bárdossy László miniszterelnökben, amit egyrészt az okozott, hogy a kormány hadat üzent a két angolszász nagyhatalomnak, másrészt pedig sokkal szorosabbá vált a kapcsolatunk a hitleri Németországgal, ami az angolbarát Kormányzónak érthető okokból nem tetszett. 1942. márciusában Horthy lemondatta a kormányfőt, és helyére Bethlen István egy hűséges barátját, az angolbarát Kállay Miklóst nevezte ki a magyar végrehajtó hatalom élére. Kállay politikáját szokták „hintapolitikával” illetni, de a kifejezés téves: Kállay nem „hintázott” a két szövetségi tömb között (amit például helytelenül az iskolákban is tanítanak), hanem egy célja volt: lassan kihátrálni a német szövetségből, ezzel együtt a nyugati szövetségesekkel való megegyezés, illetve a semlegesség kivívása. Mondani sem kell, hogy ez a politika lehetetlen vállalkozás volt, és már a kezdetektől fogva halálra volt ítélve. Jól mutatja a helyzetét, az az elhíresült anekdota, miszerint egy barátja állítólag a következőt mondta Kállaynak miniszterelnöki kinevezéséhez gratulálva: „Miklós, most nyeregben vagy”, amire annyit felelt csupán: „Igen, de nincs alattam ló.”

20130830-ii-vilaghaboru-miert-nem-tudtunk3.jpg

Kállay Miklós kormánya beiktatása napján, 1942. március 10-én. 

Kállay a kortársaihoz hasonlóan úgy vélte, és azt hangoztatta, hogy a világháború egy nagy világnézeti összecsapás, de nem úgy gondolta, hogy a nácizmus, és a kommunizmus között kell Magyarországnak választania, hanem a diktatúrák és a demokráciák között. Ezért a kormányfő folyamatosan azt hangoztatta, hogy Magyarország a bolsevizmussal szemben folytat háborút, ugyanakkor az angolszász hatalmak felé semmiféle ellenséges kijelentést nem tett. Kállay illúzióját a II. Világháború kiegyezéses békével történő véget érése táplálta, aminek igazából az Atlanti Charta óta nem volt igazi realitása. Kállay kormányzásának elején megpróbálta a németek gyanúját elaltatni. A miniszterelnök folyamatosan hangoztatta a bolsevizmus elleni háborúban való következetes fellépést, sőt antiszemita kijelentéseket is tett, és 1942-ben megalkotta a negyedik zsidótörvényt, amelyben a kormány eltörölte a zsidók ingatlanszerzési és tulajdonlási jogát, tovább folytatva a zsidók gazdasági pozícióinak felszámolását. Viszont ezek se vezettek eredményre, ugyanis a németek továbbra is bizalmatlanul figyelték a kormányfő tevékenységét. Politikájának legnagyobb hátráltatója viszont a német és a magyar gazdaság viszonya volt, hiszen a magyar gazdaság 1942-re már szinte kizárólag a némettől függött, sőt a németek Magyarországtól már egyre nagyobb áldozatvállalást követeltek, és a német katonai sikerek miatt egyelőre a hadügyi szálakat se lehetett elvágni a nagy német szomszédtól, így 1942 tavaszán a kormány nem tudta megakadályozni a tragikus sorsú második magyar hadsereg frontra szállítását.

kallay_idezet.png

Ám 1942 második felében és 1943 elején fordulat következett be a háború menetében, amely új szakaszt eredményezett Kállay külpolitikájában: a szövetségesek sikeresen partra szálltak Észak-Afrikában, a csendes-óceáni hadszíntéren véget ért Japán 6 hónapos őrjöngése, az Amerikai Egyesült Államok learathatta első sikereit a távol-keleti birodalommal szemben, és a keleti fronton elakadt a német előrenyomulás, amely a második magyar hadsereg számára a Don-kanyarban tragikus következményekkel járt. Kállay külpolitikáját ezek után már nem a kivárás, hanem az aktív cselekvés, és kapcsolatfelvétel jellemezte. De kivel is vettük fel a kapcsolatot? Kállay Miklós miniszterelnök és követői azt tűzték ki célul, hogy Magyarország a lehető legkevesebb sérüléssel kerüljön ki a háborúból, ráadásul – legfeljebb csekély módosításokkal – fönnmaradjon a fennálló társadalmi rend és a Horthy Miklós kormányzó nevével fémjelzett kormányzati berendezkedés, ezért az erősen antikommunista beállítottságú magyar kormány nem volt hajlandó tárgyalni a Szovjetunióval. Ezért a miniszterelnök az angol-amerikai szövetségesekkel igyekezett tárgyalásokba kezdeni. A tárgyalók fő célja az volt, hogy a háború után is megőrizzék a fennálló társadalmi rendet, az ország 1938-41-ben visszaszerzett területeit, és elkerüljék a szovjet megszállást. A kapcsolatfelvétel az angolokkal és az amerikaiakkal nem volt egyszerű, hiszen a hadiállapot beálltával a követségek működése és a szemben álló országok közötti minden hivatalos és magánjellegű kapcsolat megszűnt. A kapcsolatfelvétel egyedüli terepei a semleges országok fővárosai voltak: Lisszabonban, Stockholmban, Isztambulban, Bernben egy helyen működtek magyar, német, olasz, angol, amerikai, szovjet és más jelentős országok követségei. A közvetítői szerepet többnyire diplomaták, tisztviselők és tudósok látták el. Gellért Andor és Szegedy-Maszák Aladár Svédországban, Barcza György Svájcban, Szent-Györgyi Albert Törökországban próbálkozott. Téves az a nézet, amely szerint Szent-Györgyi Kállay megbízásából kezdett volna tárgyalásokba. Bár tevékenységéről tájékoztatta a miniszterelnököt, valójában a baloldali és demokrata ellenzéki körök megbízásából utazott Törökországba 1943 februárjában. Az első puhatolózó tárgyalások Lisszabonban és Stockholmban zajlottak 1943 első felében, ám ezek az egyeztetések a kapcsolatfelvétel szándékának kinyilvánításán kívül nem hoztak semmilyen eredményt. Az egyeztetésekre aztán a legmegfelelőbb helyszínnek Isztambul tűnt, ahol a kormánycsoport reményei szerint kevésbé voltak a németek szeme előtt. A puhatolózás segítésére 1943 májusában Ujváry Dezső személyében új konzult neveztek ki Isztambulba, aki az egyértelműen a németbarát vonalhoz tartozó Vörnle János ankarai magyar követet megkerülve közvetlenül a külügyminisztériumnak jelenthetett.

375px-quebec_conference_leaders_svg.png

A tárgyalópartnerek: Winston Churchill, és Franklin D. Roosevelt a quebeci konferencián

Ezzel párhuzamosan Kállay elérte, hogy Magyarországnak ne kelljen több harcoló alakulatot küldenie a keleti frontra, és a kint lévők csak megszállási feladatokat lássanak el. Kállay másik nagy illúziója az volt, hogy bízott a szövetségesek balkáni partraszállásában, ami ha megvalósul akkor az angolszász hatalmak előbb érik el hazánk határát a Vörös Hadseregnél. Ha a hadi helyzetet 1943-ban megnézzük, akkor nyilvánvaló válik, hogy a szövetségesek részéről egy nyugat-európai partraszállás sokkal kézenfekvőbb lett volna, hiszen így harapófogóba tudták volna szorítani a Harmadik Birodalmat. Minderről 1943. első felében azonban még nem döntöttek a szövetségesek, sőt Churchillnek tetszett a balkáni partraszállás gondolata. Ezt azonban a szovjet érdekek keresztülhúzták, és 1943 májusában, és augusztusában döntés született a második front 1944-ben Franciaország területén történő megnyitásáról. A balkáni partraszállás reménye, no meg az 1943 nyarán történő olasz események gyorsították fel a magyar kormány és a nyugati szövetségesek közötti tárgyalások menetét. 1943 augusztusában, Horthy Miklós jelenlétében döntés született arról, hogy Magyarország különbékét kezdeményez az alábbi feltételekkel: nincs szovjet megszállás, elismerik Magyarország határait, és a szövetséges hatalmak elfogadják az esetleg szociáldemokratákkal kibővített kormányt. De felvetődhet a kérdés, hogy miért született meg ez a döntés, amikor a szövetségesek korábban egy franciaországi partraszállás mellett kötelezték el magukat? Nos az angol fél egészen egyszerűen ezeket a fejleményeket elhallgatta a kormány képviselőivel szemben, hiszen érdekükben állt, hogy megtévesszék Hitlert a magyarokkal folytatott tárgyalásokkal. Hiszen Hitler pontosan tudta, hogy a magyar kormány mi művel a háta mögött, hiszen a titkosszolgálata folyamatosan jelentett neki.  Kállay tehát lényegében egy eszköz volt a szövetségeseknek Hitler megtévesztésére. Kállay eközben egyre határozottabban lépett fel a németekkel szemben, a sajtóval szemben pedig elvárta, hogy ne támadja az angolszász hatalmakat. Még az említett olasz események előtt Hitler találkozóra hívta Horthyt 1943 áprilisában, amely rendkívül feszülten zajlott le. Hitler követelte a kormányzótól, hogy menessze miniszterelnökét, ő viszont ezt visszautasította. A találkozó után nagyon hűvössé vált a magyar-német viszony.

kleesheim.png

Horthy és Hitler a klessheimi találkozón, 1943. április 14. 

 

Kállay nem csak a nyugati szövetségesekkel, hanem Szlovákia és Olaszország között is támogatókat keresett külpolitikai célja eléréséhez. Mussolini kijózanította a magyar kormányfőt és ezt a kijelentést tette: „Különbékére gondolni sem lehet. Először is, a becsület nem engedi. Másodszor, Olaszország nem érne el vele semmit, helyzete nem lenne jobb, kilátásai sem kedvezőbbek, viszont az ország harctérré válnék. […] Egyébként a feltétlen megadás elvének kimondása el is zárta ennek lehetőségét.” Két hónappal később már a szövetségesek partra szállták Szicíliában, és szeptemberben az olasz király elmozdította pozíciójáról Benito Mussolinit, és az új kormány egy fegyverszünetet kötött. Ezt követően adott Hitler utasítást a Margarethe I. fedőnevű haditerv elkészítésére, ami Magyarország német megszállását jelentette a terv végrehajtásakor, hiszen a Harmadik Birodalom nem engedhette meg, hogy egy újabb csatlósát elveszítse. 

benito_idezet_kallay.png

Az olasz kapituláció idején Veress László, a külügyminisztérium fiatal sajtófigyelő segédtitkára elvitte a különbéke tervezetét Isztambulba, hogy ott a nyugati szövetségesekkel megkösse az előzetes fegyverszünetet. Az angol követtel találkozott 1943. szeptember 9-én, és aláírták az okmányt. Az előzetes fegyverszüneti feltételeknek tekinthető okmány előírta a feltétel nélküli magyar kapituláció megfelelő időpontban, a brit csapatok Magyarországhoz érkezésekor történő bejelentését (addig is elfogadta az előzetes fegyverszüneti feltételek titokban tartását), a gazdasági és a katonai kapcsolatok fokozatos leépítését, majd megszakítását a németekkel, illetve tevékenységük zavarását és szabotálását, a magyar csapatok visszavonását a keleti hadszíntérről, a szövetséges légierő átrepülésének elősegítését a magyar légtéren, s az ellenállást egy esetleges német megszállási kísérletnek. Tartalmazta, hogy Magyarország adott időpontban a szövetségesek rendelkezésére bocsátja erőforrásait, közlekedési hálózatát és légi támaszpontjait. A magyar kormány a feltételeket október 10-én fogadta el, ám a dokumentum, mint ismert, soha nem lépett életbe, hiszen az a fent említett okok miatt teljes illúzió volt csupán. Mint később Ujváry Dezső, isztambuli konzul nyilatkozott: "Ott hibáztuk el, hogy nem néztünk elég gyakran a térképre". A német kormány is tisztában volt azzal, hogy a magyar kormány puhatolózó tárgyalásokba kezdett, noha a pontos megállapodást nem ismerték. A Kállay-kormány tehát elvesztette Hitler bizalmát, és feltartóztatatlanul sodródott hazánk a német megszállás felé. A kormányfő, és a kormányzó viszont egy újabb illúzióba rohant bele: elképzelhetetlennek tartották, hogy Németország megszállná a szövetségesét. E hamis illúzió ábrándja esélyt sem adott az önvédelem megszervezésére. Tehát amikor Horthy 1944. márciusában, a megszállás előestéjén Hitlerhez utazott, Magyarország teljesen ki volt szolgáltatva Hitler akaratának. 

ujvary_dezso.png

Kállay Miklós miniszterelnök 1944. első hónapjaiban egyre gyorsabban szűkülő mozgástér keretei között volt kénytelen manőverezni. Az eredeti célkitűzés, amely szerint az angolok és az amerikaiak előtt tegye le a fegyvert Magyarország, egyre inkább világossá vált, hogy csupán illúzió, hiszen mind reménytelenebbé vált, hogy a nyugati szövetségesek érjék el előbb az országhatárt. A szovjet csapatok viszont dinamikusan törtek előre a keleti fronton, így egyre biztosabbá vált, hogy ők fognak előbb ideérni. Az antikommunista kormány viszont továbbra sem volt hajlandó a Szovjetunióval tárgyalni. Kállay még próbálta menteni a menthetőt. Az 1944 év elején meginduló szovjet offenzíva azzal fenyegette a Magyar Királyságot, hogy hamarosan elérik a Kárpátok előterét. Ezért a miniszterelnök azt próbálta elérni, a magyar hadsereget vonják vissza a Kárpátok vonalához, és ott védelemre rendezkedjen be. Az elképzelés szerint a magyar csapatok ettől kezdve nem folytattak volna támadó hadműveleteket, csupán a határ védelmére rendezkedtek volna be. A magyar csapatok visszavonásába azonban a németek nem egyeztek bele, ráadásul az elképzelést Nyugaton meglehetősen irreálisnak gondolták. Eközben a nyugati hatalmak körében is megváltozott Magyarország megítélése. Eleinte ők is úgy gondolták, hogy Kállay politikája kedvező, és jó ha Magyarország el tudja kerülni a német megszállást, azonban a normandiai partraszállást megelőző hónapokban igyekezték az előkészületekről elterelni Németország figyelmét, és ezért tovább híresztelték a balkáni partraszállás gondolatát, hogy jelentősebb német erőket kössenek le ezen térségekben. Ilyen szempontokból előnyösnek tűnt a nyugati szövetségeseknek Magyarország német megszállása, hiszen egy ilyen akció komoly katonai erőfeszítéseket kíván.  Magyarországot 1944. március 19-én végül megszállták a Wehrmacht egységei, Kállayt leváltották, majd Dachauba hurcolták. Végül ezt a fogságot túlélte, és 1967. január 14-én halt meg New Yorkban.

52010.jpg

Magyarország német megszállása, 1944. március 19. 

 

Kállay politikájáról az események fényében elmondható, hogy józan és megfontolt volt, viszont alapvetően folyamatosan hamis illúziókat kergetett. Jobban nem tudnám összefoglalni tevékenységét, mint ahogy ő azt emlékiratában tette: „Hogy mi lett a kétéves küzdelmem vége, azt látjuk. Borotvaélen balanszíroztam, de mindig a legjobb hiszemben és tiszta szándékkal. Nem volt kétkulacsos a politikám. Én mindig csak egyet néztem: nemzetem üdvét, és ezt az első perctől kezdve a nyugati demokráciák révén gondoltam elérhetőnek. Egy szörnyű helyzetben lévő nemzet lehetőségeit teljesen tisztán látva gondolkodtam és cselekedtem. Hogy habozó voltam? Hát ezért voltam az. Miért nem ugrottam ki; miért engedtem át országunkon a németeket; miért voltak zsidó munkaszolgálatosok; miért nem bővítettem erősebben balfelé a kormányomat stb. stb. –ezek és hasonló kérdések vonulnak végig működésem kritikáján. Válaszom: azért, hogy húzzam az időt; azért, hogy meg ne szálljanak a németek. Végül mégsem tudtam elkerülni a megszállást, de legalább megkíséreltem, és próbáltam megtalálni a menekülés útját. Az események tanúsága szerint nem volt rá lehetőségem, de az események viharos sodródásával szemben nem csak az én erőm bizonyult végesnek. De adhattam még két értékes esztendőt egy nemzetnek, egy népnek, és menedéket a német megszállás előtt egymilliónyi emberi életnek. Ez az én kormányfői tevékenységem mérlege.”

kallay_idlzet_vege.png

Források:

Joó András: Kállay Miklós (Rubicon 2017/5)
Kerepeszki Róbert: Elveszett illúziók (Rubicon 2017/5)
Olasz Lajos: Magyarország német megszállása (Rubicon 2014/3)
https://www.origo.hu/tudomany/20140115-margarethe-i-magyarorszag-megszallasa-hosszas-keszuletek-eloztek-meg-magyarorszag-nemet.html
https://www.origo.hu/tudomany/20130830-ii-vilaghaboru-magyarorszag-kiugras-tortenelem.html
Kállay Miklós: Magyarország miniszterelnöke voltam 1942-44

Mit jelent a fasizmus? 1. rész

A fasizmus napjainkra egy politikai szitokszóvá vált. Bármilyen vitában remekül alkalmazható, ha nem értünk egyet vitapartnerünkkel, és kifogytunk az érvelésből nyugodtan előlehet venni a náci kártyát, lecsapni az asztalra, és örülhetünk, mint majom a farkának, hogy megnyertük a vitát. Ez előszokott fordulni csak személyes eszmecserék során is, de még nagyobb baj amikor a fasiszta megbélyegzés már a normális közéleti vitákat is megbénítja. Mindenki dobálózik, és dobálózott ezzel a szóval (gondoljunk a „szocializmus” időszakára), úgy hogy a valódi jelentésével nincsenek is tisztában. Ez a szitokszóvá válás teljesen átformálta a fasizmus igazi jelentését. Ebben az irományba megpróbálom lerántani a leplet erről az értelmét vesztett szóról. Mi is az a fasizmus? Mit jelent ez a szó? Mik a jellemzői? Szélsőjobboldali-e a fasizmus? Tartsatok velem.

A fasizmus szó eredete és jelképe

 Olvasóim bizonyára tisztában vannak vele, hogy az első fasiszta mozgalom az olasz Benito Mussolini nevéhez köthető. A fasizmus szó tehet olasz, pontosabban szólva latin eredetű. Mussolini nagy büszkeséggel tekintett a Római Birodalom régi dicsőségére, így nem meglepő, hogy ideológiájának elnevezését is ebből a korból kölcsönözte. 

bennito.jpeg

  Benito Mussolini, az első fasiszta mozgalom alapítója

 

Az olasz eredeti fascismo szó a latin fasces szóból származik. A fasces, egy fejsze köré kötött vesszőnyaláb, az ókori római magisztrátus jelképe volt és tulajdonképpen az „egységben az erő” elvét szimbolizálta. Mussolini ezt a hatalmi jelképet választotta mozgalmának jelképéül. Jelentést is hordozott magában: a nyalábba fogott vesszők a közösség erejét szimbolizálták az egyénnel szemben, a közéjük tűzött bárd pedig egyszerre volt vallásos és politikai szimbólum. Más országok fasiszta mozgalmai hasonló jelképeket választottak maguknak. A spanyol Falange jelvényén például öt nyílvesszőt fogott egybe egy járom.

fasces.jpgA fasces, az olasz fasizmus jelképe

 

A fasizmus általános jellemzői

Rendben most már tudjuk, hogy honnan ered a szó, és az olasz fasiszták jelképét is megismertük ezáltal. De mik is a fasizmus jellemzői? Hogyan lehet a fasizmust meghatározni? Nos, ez nem egy egyszerű dolog, a történészek között mai napig vita van erről, sőt maga a Duce fogalmazott úgy, hogy a fasizmus nem ismer el formulákat, lényege nem az elmélet, nem valamiféle rendszer, hanem az akarat és a belőle származó politikai tett, amely magán viseli a szituációhoz alkalmazkodó taktika és intuíció bélyegét. Az olasz fasizmus után sorra jelentek meg Európa szerte az ilyen mozgalmak, mára már lassan nincs olyan térség, ahol valamilyen formában nem ütötte volna fel a fejét a történelem során egy ilyen eszme. Ezek a szervezetek nagyon sok dologban hasonlítottak egymáshoz, de fontos leszögezni, hogy minden fasiszta ideológia más-és más.

mussolini_idezet_2.png

A fasizmus egy ideológiai család, azon belül pedig rengeteg fajtája alakult ki: olasz fasizmus, falangizmus, német nemzetiszocializmus, hungarizmus, rexizmus stb. Olyan, mint a kommunizmus: azon belül is van marxizmus, leninizmus, polpotizmus stb. De mindegyikben vannak bizonyos hasonlóságok, egyezések. Umberto Eco, olasz író 14 pontba foglalta össze ezeket a közös jellemvonásokat:

  • hagyománykultusz, visszatérés az aranykorba, a dicső múltba nézés, mindehhez a modernizmus, a liberalizmus és felvilágosodás elvetése szükséges;
  • a vallás vagy legalábbis valamilyen okkultista pótlék beemelése a nemzeti politikába;
  • a cselekvés kultusza – mindegy, hogy mit lép a politikus, de ne látsszon döntésképtelennek;
  • az egyet nem értés megbélyegzése, az ellenzék általános hazaárulónak minősítése, ezzel a nemzetfogalom kisajátítása;
  • félelmek generálása, általában az idegengyűlölet tudatos erősítése;
  • az ellenzék idegenszívűnek minősítése és minden ellenzéki kísérlet államrenddel szembeni fellépésnek titulálása;
  • a külső és belső ellenség szerepének, hatalmának és céljainak felnagyítása, torzítása, amiket általában összeesküvés-elméletekkel oldanak meg, ám a kijelölt ellenség mindig kevés reális veszélyt jelent, különben fennáll a veszély, hogy visszaüt;
  • „a küzdelemért él és nem az életért küzd”, a lényeg a háborús hangulat, a mozgósítás, amivel a híveket ugrásra készen lehet tartani;
  • „tömegelitizmus”, azaz populista és elitista egyszerre, élen a Vezérrel;
  • hősiesség kultusza;
  • szexizmus, a fasiszta rendszer hangsúlyozza a „férfiasságát”, miközben a nők szerepe a családra redukálódik;
  • közösségelvűség akár az egyéni szabadságjogok teljes elvetésével, ám a közösség érdekeit egy szűk kör nyilatkoztatja ki;
  • a fasiszta rendszer mindig a többség akaratára hivatkozik, minden ellenérvet erővel söpör le az asztalról;
  • a parlamentarizmus elvetése, mivel a többség akaratának érvényesítéséhez elegendő egy szűk uralkodó réteg, ami ismeri a tömegigényeket és ki is elégíti azokat.

Leegyszerűsítve: minden, a fasizmus eszmecsaládjába tartozó ideológia közös vonása a militarizmus, a szociális érzékenység, a korparatista, nemzeti szocialista vagy szindikalista gazdaságpolitika, a nacionalizmus, a totális, tekintélyelvű állam, az ifjúság dicsőítése, a forradalmiság és a tradicionalizmus sajátos keveréke,  az antikommunizmus, az antiliberalizmus, a hősiesség kultusza, közösségelvűség, a demokrácia elvetése, néhány esetben pedig az imperializmus is.

jellemzok.png

Jobb vagy baloldali a fasizmus?

Értekezésem végére a legnehezebb és a legvitatottabb kérdést hagytam. A kutatók a többsége a fasizmust a szélsőséges jobboldalhoz sorolják, és ehhez igazodnak a tankönyvek is, akik a fasiszta ideológiákat mind-mind szélsőjobboldaliként szokták emlegetni. Ahhoz, hogy a kérdést megfelelően kitudjuk boncolni, meg kell érteni, hogy mit jelent a jobb és a baloldal fogalma. A politikai paletta mái napig ezt a felosztást követi, és ez egészen a francia forradalomig nyúlik vissza. A forradalom idején a törvényhozó testületben-a Nemzeti Konventben-jobboldalon helyezkedtek el azok, akik a rendszert nem gyökerestül megváltoztatni, hanem csak megreformálni szerették volna. Tehát itt foglaltak helyet a monarchiát és a nemesi előjogokat (a status quót) támogató és a radikális változásokat elutasító képviselők, vagyis az ancien régime hívei. Baloldalon ültek azok, akik a rendszert gyökerestül megszerették volna változtatni, és a forradalom hívei voltak. A francia revolúciót három ideológia robbantotta ki: a liberalizmus, a szocializmus, és a nacionalizmus, ezt jelzi a forradalom jelmondata is: „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!” Tehát az elnöktől balra foglaltak helyet monarchiát (és a status quót) ellenző és a radikális változásokat támogató képviselők, vagyis az ancien régime (régi rendszer) elvetői.

kingtestifying.jpg

A Nemzeti Konvent

cover_twitter.jpg

A jobb-bal felosztás leegyszerűsítve

 

Ez a politikai paletta a francia forradalom idején is változott, hát még a 19, 20.  század történelme során! A nacionalizmus szépen lassan átpártolt a jobboldalhoz, és mára már a liberalizmust se lehet feltétlenül baloldalinak mondani. Na, hogy ha letisztáztuk a jobb és baloldal fogalmát, akkor ideje megvilágítani azt, hogy mit jelent a szélsőjobboldali kifejezés.Ha egy jobboldali ideológia minél inkább ragaszkodik a kizárólagosan jobboldali politikához, akkor annál inkább a szélére kerül a politikai palettának. Tehát a szélsőjobboldal teljesen elutasító a társadalmi változásokkal szemben. A fasizmusra ez pedig egyáltalán nem igaz! Nem ragaszkodik kizárólagosan jobboldali értékekhez (gondoljunk csak a gazdaságpolitikájukra), és a társadalmi változásokat se veti el. Tehát a fasizmus nem szélsőjobboldali ideológia!

politikai_paletta.png

A politikai spektrum

 

Benito Mussolini 1919-ben a fasizmust úgy határozta meg, hogy ez a mozgalom küzd a jobboldal elmaradottsága és a baloldal rombolása ellen. Később így fogalmazott: Bár a jobboldalon helyezkedünk el, ülhetnénk a közép magas hegyén is... Ezeknek a szavaknak nincs állandó értelmük, függenek a helytől, időtől és korszellemtől. Nem törődünk az üres terminológiával és megvetjük azokat, akik megrémülnek ezektől a szavaktól. De idézhetnénk a Falange vezetőjét, José Antonio Primo de Rivera-t is: „A jobboldal alapvetően a fennálló struktúrák megőrzését akarja, bár azok igazságtalanok, a baloldal pedig fel akarja forgatni ezt a rendszert, akkor is, ha ezzel sok kárt okoz.”

primera_idezet.png

mussolini_idezet.png

A fasizmus tehát egyaránt tartalmaz jobboldali és baloldali elemeket is. Akkor tehát a fasizmus centrista? -kérdezheti most az olvasó. Korántsem! Bár Puzsér Róbert szeret hangosan, artikulálva beszélni, mint az a fasiszta vezetőkre volt jellemző, ennél több hasonlóság nincs Magyarország kritikusa és Benito Mussolini, vagy Adolf Hitler között. A centrizmusnak nincsenek meghatározott elvei, vagy dogmái, véleményét általában az általános vélekedés határozza meg. A centristák kiakarják venni az ideológiát a politikából, azt mondják, hogy a 21. században ne az ideológiák határozzák meg az emberek gondolkodásmódját, hiszen ez csak megosztottságot, és törzsi gondolkodást szül. Nem hisznek a nagy idealista elvekben, hétköznapi ügyeket akarnak csak megoldani. Egy céljuk van: lerombolni a bal-jobb megosztottságot. Ezzel a gondolkodással gyökeresen szemben állnak a fasiszták. Hát akkor hova kell a fasisztákat sorolni? Véleményem szerint ez az ideológiai család a harmadikutasságot képviseli. A 20. századi történelmet két nagy eszme határozta meg: a liberalizmus (kapitalista gazdaságpolitika) és a kommunizmus (tervgazdálkodás). A fasiszták szerint harmadik alternatívára van szükség. A centristákkal ellentétben nem akarják megtisztítani a politikát az ideológiától, éppen ellenkezőleg: számukra az ideológia a legfontosabb, és a mindennapok részévé akarják tenni azt. Társadalmi kérdésekben a kompromisszumok helyett a konfliktust pártolják. A harmadikutasság egyaránt képvisel jobb és baloldali elemeket is. Például a fasizmus nagy szerepet szán a nemzeti érzéseknek, de elveti a kapitalizmust, és támogatja a szociális intézkedéseket is. Tehát felejtsük el azt, hogy a fasizmus szélsőjobboldali, azt a helyet hagyjuk meg a tradicionalistáknak, ultrakonzervatívoknak.

Az első részbe ennyi fért bele. A következő részben kitérek bizonyos kérdésekre, például, hogy a fasizmus fajgyűlölő-e, esetleg vallásellenes-e, vagy hogy forradalom vagy ellenforradalom párti-e? Köszönöm, hogy végig olvastad, és ha van lehetőséged oszd meg minél több emberrel ezt a bejegyzést. 

Források:

Umberto Eco: Ur-Fascism

Póczik Szilveszter: Fasizmus-értelmezések

Bencsik Péter: Politikai eszmék és ideológiák a 20. században

Ideológiák tárháza

süti beállítások módosítása